Levest bármikor képes vagyok enni, hiába próbáltak a menzai karalábé- és tojáslevesek az ellenkezőjére kondicionálni. Egy lakatlan szigeten a rántott leves és pirított zsemlekocka kombó helyett szerintem még a hajótörött Bear Gryllst is inkább az urofágiát választaná. Főleg ha annyi köménymaggal készült mint a mi általános iskolás konyhánkon. Manapság ugyan nincs sok lehetőségem a rendszeres levesbevitelre, mivel errefelé csak a krémlevesek tűnnek fel néha az üzemi kifőzdében, ezért ha utazom, mindig lemeózom a helyi kínálatot. Ez alapján pedig összeállítottam a kedvenc 5 levesemet, amivel a meglátogatott országokban találkoztam. Habár számtalan phot és rament sikerült elfogyasztanom, de se Vietnámba, se Japánba nem jutottam még el. Majd jövőre bővítem a listát, ha változik a véleményem az eredetik megkóstolása után.
5. Kharcho (ხარჩო)
Tbiliszből utaztam Stepantsmindába, hogy megnézzem a több mint 5000m magas Kazbeg vulkánt lehetőleg alulról, a Gergeti Szentháromság-templom oldalából. Korra reggel kimentem a didubei piacra, és felszálltam az első induló marsrutkára. Reggelire nem volt már idő, úgyhogy első dolgom az volt a buszról leszállva, hogy felmérjem melyik helyi étterem udvarán ülnek többen. Mivel csak egy hely volt nyitva 11 felé, ezért sok választásom nem volt. Szerencsémre oroszul a soup is szup, úgyhogy az alábbi képen látható levest kaptam. Ugyan a prima vista teszt bizakodásra nem adott okot, az első kanál után már nem volt B tervre szükségem. Sűrű, savanykás, fűszeres marhahúsleves volt , ami a dió, koriander és a helyi fűszerkeverék, a khmeli suneli hármasától volt mellbevágó újdonság számomra. Tömegnövelő fázisban lévőknek ideális, habár a mtsvadi utána már belém se fért.
4. Siskonmakkarakeitto
A finneknek talán ha 3 hagyományos levesük van össz-vissz, ami néha fel-felbukkan a menzán is. A halleves, amit még nem próbáltam, és nem is fogok. Illetve két húsleves-féleség. Ebből a siskonmakkara az abszolút kedvenc. Ugyan a sisko lánytestvért jelent finnül, a leves nem a nővérem kolbászáról kapta a nevét, hanem a francia saucisse szóból vezethető le. Pofonegyszerú ételről van szó. Szegfűborsos, leveszöldséges alap, némi krumpli, és egy műbélbe töltött, nyers, pépesített húskészítmény. Utóbbi biztosította a leves 4. helyét a listámon. Egy, nagyjából egységes receptje van a kolbásznak, tehát a leves is mindenhol ugyanolyan ízű. Még a boltban kapható kész változat is majdnem ugyanolyan jó, mint a nagyi verziója. Petrezselyem és vajas kenyér jár hozzá. Véleményem szerint az egyetlen leves, aminek nem tesz jót a darált erőspaprika.
3. Frijoles Colorados
Kubában nem számítottam nagy gasztronómiai felismerésekre. Ugyan kikérdeztem az étteremnek a maitre d'-jét ahol az egyetem mellett dolgoztam, de mivel Humberto már vagy 20 éve disszidált, ezért csak az anyukéja frijoles coloradosa volt a listáján. A lelkemre kötötte hogy kóstoljam meg, úgyhogy az első adandó alkalommal lecsaptam rá. Ez a leves igazából felveti egy eltitkolt magyar - kubai Levédia létezését. A frijoles colorados nem más, mint egy csülkös bableves, csak éppenséggel calabaza(tökfajta) is került bele.. Az én ebédemben füstölt csülök volt, de kolbászos verziója is van.
2. Gulyásleves
Most mondhatnám azt hogy anyukám gulyáslevese, de 5 évnyi finn-lét után bármelyik gulyásleves veri a mezőnyt, ha hazai pirospaprikából és zsírral készült. Itt most nem mennék bele olyan vitákba hogy csak marhával autentikus-e, meg kell-e bele répa, én amúgy is blaszfémiát követek el azzal hogy nokedlit szagattok bele, ha magamnak főzöm. De én még a paprikás krumpliba is azt teszek, nokedli pride, büszkén vállalom! A lenti példány egy félkész változat 5 évvel ezelőttről, amikor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó gulyásélményem jópár évig. Mivel Finnországban nem kapható zsír, ezért Dániából, a "10 millió sertés országából" importálom 200 g-s kiszerelésben. A tótkomlósi pirospaprikám utánpótlása is eléggé sporadisztikus. A sugárút melletti parkban meg amúgy sem állíthatok fel egy bográcsot, úgyhogy az éves adagomat csak hazalátogatás során tudom bepótolni, de akkor együltömben.
1. Bakso
2016 sleeper hitje számomra, az indonéz bakso. Literszámra ettem a kéthetes utam során. Az állandó hőségben tökéletes az elvesztett folyadék és só pótlására. Bármerre jár az ember, az út szélén árulják kis tologatható kocsikból, kioszkokból. Több helyi variácója is létezik, készülhet rizstésztából, sima tojásos tésztánól, de még akár wonton is kerülhet bele. Ez nem egy kifinomult leves órákig főzött alaplével, titkos disznófeljjel a kondér alján, nem is a kézzel nyújtott és vágott tésztától lesz különleges. Az étel élvezeti fokát maga a húsgombóc, a bakso adja. Elfogyasztása leginkább Stephen Chow God of Cookery-ben feltűnt legendás bouncy meatballsra hajaz. Rengeteg szalvéta kell hozzá, mert még a szemközti asztalnál ülő gyanútlan ausztrál családról is a levest fogod törölgetni. Hangulattól függően bármilyen feltéttel varialható, pirított fokhagyma, hagyma, csiliszósz, de csak mellékszereplők a gombóc mellett.
(A kép hátterében befőttes üvegből árult krupuk kulit - olajban sült marhabőr sikeresen helyen csinált még egy adag baksohoz. Erre majd a top5 melléfogás listámnál részletesebben kitérek)