Tourmand

Te megmondanád a pincérnek, ha csapnivaló az étel?

2017. szeptember 27. - Tourmand

Már többször elhaladtam egy újonnan nyílt ázsiai ihletésű bisztró előtt Helsinki egyetlen bulevárdján, de letesztelni még nem tudtam az éttermet, mivel eddig vagy találkozóra siettem, vagy épp egy vacsoráról gurultam hazafelé megtömött hassal. A múlt szombati késő esti filmfesztiválozást követő vasárnapi lustaság végül tökéletes kifogás volt arra, hogy megnézzem közelebbről is a helyet. A tulajdonos Finnország leghíresebb szakácsa, egy másik városban lévő asian fusion étterme részemről megugrotta a lécet, úgyhogy biztos voltam benne, hogy ezzel a kirendeltséggel sem lesz gond.

Mikor megérkeztünk volt asztal bőven, hamar meg is rendeltük az ebédünket mivel tudtuk, hogy miért jöttünk: vasárnapi levesezés volt a tervünk. Rendeltünk egy csirkés phot, és egy sertéshúsos rament, és meg is kaptuk tíz perc után az alábbi, vizuálisan meglehetősen kielégítő ételt.

ramen.jpg

Már az elején gyanús volt, hogy az aperitifnak rendelt koktélok erőtlenek és színtelenek voltak a szegmensben lévő éttermek kínálatával összehasonlítva, de még a gimis házibulikban összeügyeskedett bellinik szintjét is alig ütötték meg. A levesek pedig ugyan gazdagon meg voltak pakolva hússal és tésztával is, vödörnyi adagokat is kaptunk, viszont 4 szelet holland csilipaprikától és némi újhagymaszártól még nem lesz ázsiai a levesünk, és főleg nem vietnámi vagy japán. Ezt még mindig meg bírtam volna emészteni (muhaha), de az alaplevem enyhén büdös volt a zsiradéktól, ami a valószínűleg nem túl friss alapléből adódott. A ramen leve egy fokkal job volt, de agyon volt sózva. Nem kaptunk se halszószt, se szójaszószt, se csilit, hogy legalább egy kicsit feljavítsuk magunknak a levest. Összességében csalódás volt az ebédélmény, mivel tudtuk, hogy gyakorlott vendéglátóssal van dolgunk, és nem egy kezdő gyorsbüfés szárnypróbálgatása a csapnivaló leves. Természetesen, ha tudom, hogy szimpla hibát vétettek a konyhán, és mondjuk a carpacciom félig fagyott, vagy megsózták a tejszínhabot cukrozás helyett, akkor egyből visszaküldöm, de ezek az ételek vagy kontárságból, vagy szándékosan, igénytelenségből kerültek így az asztalunkra.

Legyűrtük az adagot, majd a mosolygós pincér jött is a tányérokért a szokásos automatikus "Hogy ízlett az étel?" kérdés kíséretében. Hirtelen elgondolkoztam, hogy a szintén szokásos automatikus  "Minden nagyon finom volt, köszönjük szépen!" válasz helyett őszintén megmondom a véleményem a levesekről, és 3 szcenáriót pörgettem végig a fejemben gyorsan:

     1. Mondhattam volna, hogy egyáltalán nem ízlett az étel, és szisztematikusan listázom, hogy mi minden problémám volt vele. Mivel a finnek minden konfrontációtól lefagynak, valószínóleg a  srác veszélyességi pótlékot követelt volna a főnökétől a műszakja után, ha esetleg nem vonul egyből 2 hónapos szabira burnout gyanújával.

     2. Visszafogott, dicséretbe burkolt kritikát is megfogalmazhattam volna. "Nagyon finom volt, de a frissebb, kevésbé karakteres alapleveket szeretem."

      3. Megköszönöm az ebédet és miután hazaértem, megírom a kritikámat az összes létező internetes fórumon.

Mivel úgy éreztem, hogy egyik verzió sem javított volna helyzetemen, inkább a sablonos válaszadás lehetőségével éltem. Egy vendég visszajelzése miatt úgysem fognak változtatni a recepteken, az egyébként közkedvelt, Facebookon 4,7 csillagos, étteremben. Inkább elkerülöm a helyet, és nem ajánlom majd kollégáknak és barátoknak, ha egy jó levesező felől érdeklődnének nálam.

De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy rosszul döntöttem. Ha van az olvasók között pincér, ossza már meg velünk, hogy milyen választ várnának a kérdésre, ha a vendégnek egyáltalán nem ízlett az étel. És mi történik az elhangzott kritikával, eljut-e egyáltalán a konyhára? De mások véleményére is kiváncsi vagyok, ti hogy válaszoltatok volna a helyemben? Van értelme őszintén válaszolni egy udvariasságból feltett kérdésre?

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr712899920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sailor69 2017.09.27. 20:44:22

En pincerkent mindig is oszinte valaszt es epito kritikat vartam, mert ez mindenki erdeke. Te jobb kajat kapsz lekozelebb, a sef javithatja a hibakat, en meg batran merek ajanlani. Sok fugg a kritika minosegerol es a falak mogotti viszonyokrol is. Ha rendesen elmondod, hogy mi volt a gond (ha' mer szar, na... NEM), mire szamitottal maskent, akkor minden tovabbi nelkul tolmacsolom a sefnek, mert kozos erdekunk, hogy minoseget szolgaljunk fel. Ha a sef leszarja, akkor mondhatok barmit, de szerencsere ilyen helyen nem dolgoztam.

ex fopincer
moi Imatrabol:)

funfun 2017.09.28. 08:44:02

"de agyon volt sózva. Nem kaptunk se halszószt, se szójaszószt, se csilit, hogy legalább egy kicsit feljavítsuk magunknak a levest."
És mondjuk a szójaszósztól kevésbé lett volna sós?

Tourmand 2017.09.28. 08:52:27

@sailor69: Moikka :D Valószínűleg tényleg jobb lett volna őszintén válaszolni. Úgy néz ki engem is megfertőzött végül a finn konfliktuskerülő hozzáállás.

Tourmand 2017.09.28. 08:55:05

@funfun: Az enyémen viszont még segíthetett volna. Ázsiai éttermet ezek nélkül még nem is nagyon láttam.

commentes nikk 2017.09.28. 09:04:26

@funfun: A két mondat közötti pont segíthet abban, hogy megértsd, itt két problémáról volt szó, de segítek: 1. túl sós volt a leves, 2. ízetlen szar volt, amibe elfért volna egy kis plusz szósz miegyéb.

bcrics 2017.09.28. 09:13:21

Mekkora beszari csicska vagy cikkíró xD

registerz 2017.09.28. 09:17:31

Egyik haverom mesélte, szakács volt, hogy a vendég panaszkodott, bunkó módon, hogy hideg a (tűzforró) halászlé. Visszavitték, beleturháztak, megkeverték, mosolyogva visszavitték, az ügyfél pedig roppant elégedett volt.

cross 2017.09.28. 09:18:15

Először is végig kell gondolni azt, hogy tényleg rossz volt e az étel, vagy csak az én izlésem nem összeférhető egy bizonyos konyha egyébkén jó és sokak által kedvelt receptjeivel.
Velem is előfordult már, hogy a "pörkölthöz szokott kis gyomromnak" szokatlan volt egy nagyon jól elkészített, egészségesebb étel. Ezek a dolgok az "agyban dőlnek el"
Amennyiben ismerem azt a bizonyos konyhát, és szeretem is ezeket a tipusú ételeket és ezen belül szar ételt kapok, akkor nagyon is jogos a bírálat.:-))

Peetee 2017.09.28. 09:25:06

Apróságokat nem szoktam nehezményezni, de ha valami nagyon nem megfelelő, akkor igenis visszaküldöm. Nem szoktam visszaélni a helyzettel, vagy olcsóbb ételt választok helyette, vagy jelzem a pincérnek, hogy drágábbat választottam és azt (csak azt) kérem majd a számlára; esetleg már csak desszertet eszek a társaság többi tagjával együtt. Néhány alkalommal fordult elő ezeddig; az esetek 98%ában úgy én, mint a társaságom többi tagja is megfelelő ételt kap, akár itthon eszünk, akár külföldön, Barcelonától Skopje-ig.

Plumper_ 2017.09.28. 09:37:50

Mi ez a fo, fu, meg csing csüng LEVESező?! Te azzal jóllaksz? Ja, tudom, csak csipegetni illik.
Szerintem a sznob, kicsit besz@ri vendégek és bloggerek miatt adnak kitűnő minősítést egy vacak restinek. Én tutira megmondanám, hogy sz@r a kaja, és még ki se fizetném.

Plumper_ 2017.09.28. 09:44:33

@registerz: na az olyan pincért én ott helyben belegyógyítanám a padlóba...
aki képes a vendég ételébe turházni, az minden másra is képes (ügyeskedés, kispórolás, túlszámlázás stb)

Skywatcher 2017.09.28. 10:10:56

Simán meg szoktam mondani, és erre bátorítok mindenkit. Visszajelzésből tanulnak. Ha senki nem mond semmit, csak bólogat, hogy minden fasza, akkor jövőre is így csinálják, és annak is szart tálalnak fel, aki legközelebb odajön. Ha van bennünk némi becsület, akkor figyelembe veszik a visszajelzéseket, és javítanak a dolgokon - legyen az az étellel kapcsolatos vagy a környezettel. Ha meg lexarják, akkor igy jártak, nyilván rövidesen csődbe mennek, és csodálkoznak nagy kerek szemekkel,hogy hát mi történhetett? ők mindent jól csináltak...

Én minden alkalommal a kaja után röviden elmondom a véleményem, ha kérdezik. Ha nem kérdezik, akkor csak a negatívat szoktam - persze nem hőbörögve, anyázva, hanem tényleg segítő szándékkal. Legutóbb pl a savanyú uborka volt pezsgő ízű, úgyhogy felhívtam a figyelmét a pincérnek, hogy lesz szives felülvizsgálni a lejáratát, minőségét, és ha rám hallgat, ezt másnak nem viszi ki. Én nem is kértem elégtételt vagy cserét, feltételeztem feléri ésszel. Felérte, és rögtön kérdezte, hogy mivel cserélheti ki, és természetesen nem számlázta a végén egyiket sem. Ez így normális.
Vannak tipikus kaják, amiket sokszor eszek, ezeknek a minőségét, ízét, állagát, stb elég jól ismerem. Van egy bizonyos tűréshatár, amibe belefér a hely "egyedisége", de ha ebből kilóg az étek, akkor bizony szóvá teszem. Mócsingos szték, túlsózott ez vagy az, túl zsíros szűzérme, libamájnak eladott kacsamáj (volt rá példa!).
Egy valamire kritikusan figyelek: ha csak egy mód van rá, nem kérek cserét, sőt, másikat sem helyette, elkerülendő a fent említett beletúrházós dolgot. Folyton ott motoszkálna a fejemben, hogy na ezt mivel "javították fel"? Ha teljesen ehetetlen a dolog, akkor inkább távozok, és eszek máshol.

Koska 2017.09.28. 10:17:28

Ha valami nem ízlik azt már előbb megmondom, mint hogy a pincér megkérdezné. Nem fogok olyat megenni, ami valamiért nem tetszik. Szerintem pont az a baj, ha valakinek nem tetszik valami és még van is pofája megdicsérni, aztán meg napokig puffog, vagy cikket ír róla...

TBlocker 2017.09.28. 10:17:44

@cross-al értek egyet. Ha van viszonyítási alap akkor jogos a bírálat. A vietnami pho-t több féle képpen ízesítik. Tudom, nem mjndenhol van, de ha csak egy mód van rá akkor a táj jellegű konyhát táj jellegű vendéglőben és hasonló tulajjal probálnám ki.
Nem mondom, hogy egy finn szakács ne tudna pho-t készíteni, csak éppen azt az egyetlen adalékot hagyja ki amelyiket soha senki nem mondta el neki, hogy kellene a tökéletes leveshez.
És igen én is elmondanám a kínjaimat persze nem asztalt csapkodva. Aki meg úgy reagálja le ahogy fentebb is említik annak elöbb-utobb meg fog szünni a vendéglője.

axolotl77 2017.09.28. 10:52:17

@registerz: Na ezért nem vitetnék vissza ételt sosem a pincérrel. Nem tudnék szabadulni a gondolattól, hogy minden esetben ez történik a konyhán panasz esetén.
Az más, ha a végén mondod meg a véleményed. Akkor már nem kockáztatsz annyit. De akkor meg joggal kérdezik meg, hogy akkor minek etted meg.
Szerintem a címben feltett kérdésre nem létezik jó válasz.

pushup 2017.09.28. 11:14:35

az, hogy nem pattogsz, viteted vissza az ételt, azt ugyebár értem. merugye mivan, ha tényleg belemossa a seggét a levesbe, mielőtt visszaküldi megsózva ...

de hogy a kaja végén, kifelé menet is puhapöcs vagy ey őszinte véleményt mondani? hát mitől változzon bármi, ha csak pozitív visszajelzést kap?

Behajtó70 2017.09.28. 11:23:44

@sailor69: alapvető tévedésben vagy, habár megpróbálod intelligencia mögé dugni a lovon fordítva ülésedet! Ez meg itt a valóság másik oldala: Én a pénzemért köszönöm nem kérek a ti belső próbálkozásaitokból, én nem vagyok tesztmalac, aki minden szart szó nélkül megeszik és fizet érte és még jófejkedni is marad ideje, meg építő kritikákat adni!

A szar kaját otthagyom és az étteremből azonnal eljövök. Amit megettem(!) azt kifizetem, amit vacaknak találtam azt nem!

kis864 2017.09.28. 11:24:50

Az első falatnál!

Dr.Démonmac1 2017.09.28. 11:42:58

Ha nem akarok többet oda menni, akkor persze:)
De amúgy otthagynám. és kérnék mást. Ha az is szar, akkor láttak utoljára:)

szellemkor 2017.09.28. 15:28:24

@Plumper_: Nem akarok a posztíró fogadatlan prókátora lenni de nyilvánvaló hogy te még nem ettél ilyen levest. Függetlenül attól hogy valaki szereti-e a keleti ízvilágot vagy sem, ezek a főételként kínált levesek olyan szinten vannak tele anyaggal (hús, zöldség, tojás, akármi) és akkora tányérban (inkább tálnak mondanám) hozzák ki, amekkora sóherebb családoknál a leveseskondér, szóval nem vagyok madárétkű, de én is sokszor otthagyom a végét.

szellemkor 2017.09.28. 15:31:01

A posztírónak: azért nem kell udvariaskodni, mert (szerencsés esetben) nem a felszolgáló főzte, ezért még ha karcosabban fogalmazol is, nem fogja magára venni, pláne ha azt mondod, hogy oké hogy a kaja szar volt, de legalább a kiszolgálás kifogástalan.
süti beállítások módosítása