5 álhír Észak-Koreáról

2017. november 28. - Tourmand

Észak-Korea vitathatatlanul egy végtelenül szegény ország, amit egy alkalamatlan diktátor tart a hatalmában. A bizarr állami berendezkedés, és a vezetőség külpolitikája miatt, viszont a világsajtó, és olvasóközönség állandó érdeklődésének középpontjában van. A körülményes beutazás, és az országból kiszivárgó erősen cenzurázott hírek miatt viszont nehezen bizonyítható az időnként fel-felröppenő abszurdba hajló hírek valóságtartalma. Éppen ezért minden egyes rakétateszt és háborús fenyegetés után groteszkebbnél groteszkebb clickbait cikkek lepik el az internetet. A híreket átvevő portálok újságírói pedig csak ritkán veszik a fáradságot, hogy ezeknek utánajárjanak. Hiába tartom magam tájékozott olvasónak, a múlt heti észak-koreai utam során többször is kinevettek a helyiek. Hogy mások ne égjenek be egy phenjani villámlátogatás során, összeszedtem az 5 legelterjettebb álhírt.

1. Üres utak

Számos blogbejegyzés, cikk, és útibeszámoló tér ki arra, hogy mennyire üresek az utak Észak-Koreában. Habár valóban egyszerűbb átkelni a Sungri úton a reggeli csúcsidőben, mint a Rákóczi úton egy múzeum körúti előadásszünetbeli ramenkázáshoz, engem azért meglepett a Mercedesek és Lexusok kínálata a fővárosban a kínai és helyi márkák mellett. Ugyan az autók többsége katonai vagy állami tulajdonban van (fekete vagy kék rendszámtáblával közlekednek), számos sárga rendszámtáblájú (magán) kocsit is láttunk. Illetve a fővárosi metró-, troli- és buszhálózat ellenére több taxi is közlekedett utasokkal, tehát nem annyira üresek az egyébként valóban rettenetes állapotban lévő utak.

 

 2. Csak egy államilag jóváhagyott listáról lehet frizurát választani a fodrásznál

Ennek az álhírnek bevallom én is bedőltem, de semmi valóságalapja nincs. Ahogy a lenti kép is mutatja, több mint 28 stílusból választhatunk magunknak ha meguntuk a lófarkat. A szalonban kiállított képekre mindössze azért van szükség, mert nincsenek helyi magazinok, szaklapok (hiszen WC papír is alig van) amikből válogatni lehetne. Az is elképzelhetetlen, hogy a betérő vendégek az internetről letöltött képek alapján mutassák meg, hogy éppen JLo melyik korszakának hajstílusát szeretnék magukévá tenni. Viszont szivárványos felnyírt hajunk tényleg nem lesz, mivel csak az egyenfekete az egyetlen elfogadott szín, és a férfiaknak sem lehet hosszú hajuk. A nőknek csak a feminin hajviselet megengedett. Szegény tüsihajú indonéz csapattársnőnket mindenhol kiparancsolták a női mosdóból, és biztonsági ellenőrzésről.

korea24.jpg

3. A phenjani metró csak egy díszlet...

... az utasok mind statiszták, csak két megállót nézhetnek meg a turisták,és amint leléptek a vendégek, egyből leállítják a közlekedést. Sikerült 6 megállót is utaztunk a vonalon, ami egyébként előbb készült el, mint a dél-koreai metró, de számomra egészen meglepő módon egyszer sem füstölt, és az ajtók is nyíltak és záródtak fennakadás nélkül. Mivel többször, és kölünböző napszakokban is elhaladtunk a városban lévő metrólejárók mellett, és minden alkalommal úgy taposták egymás az emberek mint a Deákon, ezért elképzelhetelen számomra, hogy csak nekünk izzították volna be a kocsikat. Még mindig a tömegközlekedés a legmegfizethetőbb utazási forma a biciklizés után a helyieknek. Kiszámoltuk, hogy egy taxiút árából az év minden napján napi ötször metrózhatnak a lakosok. Abban viszont biztos vagyok, hogy egy beépített ember mellé huppantam le a tömött metrókocsiban. A meglehetősen korlátolt koreai bemutatkozásom ellenére, hibátlan amerikai angolsággal válaszolt az utastársam, és még egy "you are wonderful"-t is kaptam a feltűnően jóképű ismeretlentől búcsúzásként.

4. A hármasikreket elveszik a szüleiktől, és árvaházba kerülnek

Több oldalon is olvastam, hogy a hármasikreket elszakítják a szüleiktől. Egy évtizeddel ezelőtt még azzal promózták, hogy a szüleik nem tudnák őket felnevelni étel hiányában, manapság inkább a drága vezető babonásságára hivatkoznak.

A nevelőintézetek valósága ennél sokkal kétségbeejtőbb. Több iskolában, és oktatási intezményben jártunk, ahol meglátogathattunk egy-két tanórát a fővárosban és vidéken egyaránt. Egyrészt már kiskoruk óta kondicionálják a gyerekeket az amerikai ellenség gyűlőletére, és a diktátor imádatára. Másrészt valóban kiterjedt gyermekotthon-hálózat működik az országban. Több vidéki gyerek kerül a hidegebb hónapokban átmenetileg ilyen intézménybe, mivel se fűtésre, se megfelelő étkezésre nem futja a szüleiknek.

 

5. A TV-ben csak propagandaműsor megy 

Ezen lepődtem meg a legjobban. Élő adást csak a legritkább esetben sugároznak, ilyenbe nem is sikerült belefutnunk a 6 nap alatt. A szállodában legtöbbször orosz jégrevüket, mozgalmi dalokat, és hírműsorokat láthattunk felvételről. Phjongszongban viszont egy echte észak-koreai főzőműsort is elcsíptem. A formátum nagyon érdekes volt: 3 (kizárólag női) szakács és egy, a közönség soraiból random kiválasztott háziasszony főzőtt ugyanazokból az alapanyagokból, amit egy (kizárólag férfiakból álló) zsűri pontozott. Az elkészült koreai péniszhallevesről az észak-koreai gasztronómiát bemuató cikkemben fogok írni. Elnézést a szörnyű képminőségért, de talán jobb is így. Előre szólok, hogy a koreai péniszhal NSFW kategória a mi cégünknél.

korea21.jpg

korea22.jpg

korea23.jpg

A kollégáim megkérdezték, hogy újra visszamennék-e az országba? Turistaként nem, de az utamat nem bántam meg. Észak-Korea emlékeztetett rá, hogy mindenhova el kell utaznom (természetesen amíg nem veszélyeztetem a testi épségem) amíg tehetem, bármennyire is negatív az ország megítélése. A jelenlegi világpolitikai helyzet, és egyre sűrűsödő környezeti katasztrófák miatt nem lehet tudni, hogy meddig látogathatóak egy adott régió látványosságai. Nagyon sokan hajlamosak megfeledkezni róla, hogy egy ország lakossága nem egyenlő a politikai berendezkedésével. Utazásaim során az arctalan massza, amiről néha én is könnnyen ítélkezek, nevet kap. Mindenkinek érdemes emlékeztetnie magát arra, hogy bármelyik nemzet könnyen kerülhet a fal szerencsétlenebb oldalára, mielőtt elintézi a legújabb híreket egy rövidke "Megérdemlik!"-kel.

Csatolok egy rövidke galériát is az utamról, épületekről, emberekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr4013351237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2017.11.28. 15:18:44

Egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról. (Illetve, hogy a demokrácia sem fenékig tejfel):

egyvilag.hu/temakep/076.shtml

Meg ezt se hagyjátok ki az ideológiákról:

egyvilag.hu/temakep/072.shtml

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 15:39:14

"A híreket átvevő portálok újságírói pedig csak ritkán veszik a fáradtságot, hogy ezeknek utánajárjanak."

Az biztos, hogy a fáradTságot nem veszik. Max. a fáradságot, de sajnos azt sem.

Periodista. 2017.11.28. 15:53:55

Le a kalappal annak a bátorsága előtt, aki Észak-Koreában utazik. Én nem merném megtenni a 2016 márciusi Otto Warmbier ügy óta. Ez az az eset volt, amikor az Észak-koreai hatóságok 15 év börtönre ítéltek (és megkínoztak) egy 22 éves amerikai turista srácot (egyetemistát), mert az állítólag eltett egy kormány-ellenes szórólapot a táskájába.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: szégyen - nem szégyen, de egész életemben úgy írtam, hogy "fáradTságot nem kímélve". De ahogy belekötöttél a dolog helyesírásába rögtön utánanéztem és valóban úgy kell írni, hogy fáraDságot nem kímélve. Úgy tűnik, két diploma és 42 év után is van még új dolog, amit a helyesírásról meg kell tanulnom. Amúgy köszi!

masada 2017.11.28. 16:07:27

1, megrendezik a forgalmat amerre turistak jarnak
2, 28 stílus...huha kesz demokracia
3, ha mar egy utas beepitett akkor meg hany?
4, tehat igaz
5, felvagunk egy paprikat ketfele...ez meg nem fozomusor!

flydomi 2017.11.28. 16:08:36

@Intercessor:

amerikait nem szeretnek.Másrészt a srác volt olyan hülye,és valami posztert a hotel faláról le-emelt,amit rögzitet a videó is.Az a szórolap csak baromság volt,kitaláció.

Zacskóstej 2017.11.28. 16:22:21

@flydomi: Nyilván butaságot csinált a srác, de azért ne az legyen már a normális hogy 15 évet kapsz egy poszterért...a kínzás és kimúlás meg a másik.

Cirrus 2017.11.28. 16:25:32

Szerintem az ablakokban (a képen) napelemek vannak, nem napkollektorok, az tudtommal csak vizet melegít, és jóval nagyobb ezeknél. Gondolom, itt akadozik az áramellátás.

Thomas Dantes 2017.11.28. 16:28:06

Ja. Nem is olyan rossz hely. Még főzőműsor is van.
És nem is igaz hogy csak néhány választott hajviselet lehet. Csak épp festetni nem lehet, meg nem lehet hosszú meg ilyen meg olyan.
Az utak sem üresek. Vannak rajta állami kocsik, bringák meg taxik.
Nem is veszik el az ikreket, csak a szülők télen nem tudják őket eltartani.
A metrón beépített ember volt!

Hát...nem lett szimpatikusabb ország.

A helyiek meg kivették a tévhiteidet. Mármint azok a helyiek, akikkel tilos ellenőrzés nélkül őszintén beszélni?
Hallod...ez meggyőző.

ROTFL Manó 2017.11.28. 17:03:03

@masada: Nem érted a hajakat, mi? Nem csak azt a 14 vagy 28 stílust lehet választani, hanem akármit. Arra a lapra csak ennyi kép fért rá. Mintának van, bemész a figaróhoz, ráböksz. Egyszerűbb, mint elmagyarázni. De ha akarsz, kaphatsz mást is, csak kérned kell. Ha nagyobb lett volna az a karton, akkor több frizurafazon fért volna rá. Mondjuk 32. De akkor sem csak 32 darabból lehetne választani. Itt egy alapos belemagyarázás van.

Pepibubó 2017.11.28. 17:24:31

Mi van index!? Most ez a parancs jött putyingazda moszkvai központjától, hogy mosdatni kell a kommunista tömeggyilkost? Mert Putyin gazdi üzletelt és még inkább üzletelni akar vele. Hiszen minden tisztességes ország bojkottálja ezt az atomrakétás rohadékot.
Bravó indexes, címlapos szerkesztő! Alig átlátszó...

szcsongor 2017.11.28. 17:46:23

A frizurás "hiedelmet" cáfolod az első mondatban, aztán rögtön a második mondatban elismered hogy mégis így van.

"2. Csak egy államilag jóváhagyott listáról lehet frizurát választani a fodrásznál"

VS

"Ennek az álhírnek bevallom én is bedőltem, de semmi valóságalapja nincs. Ahogy a lenti kép is mutatja, több mint 28 stílusból választhatunk magunknak ha meguntuk a lófarkat."

Semmi valóságalapja nincs, hogy állami listáról lehetne választani, mert egy több mint 28 stílust tartalmazó listáról lehet választani. :D

Csaba121 2017.11.28. 17:48:37

@ROTFL Manó: Te nem érted, hogy amit neked mutatnak, az kirakat, ahol egy hülyegyerek tömeg- és sorozatgyilkos uralkodik, ahol egy görbe tekintetért bárkit kivégeznek, ahol egy külföldi állampolgárt egy csíny miatt addig kínoztak, amíg belehalt a sérüléseibe.
A legfrissebb jelentések szerint már csak a fővárosban van áram, és ott is este csak két órán át, és már ott is éheznek az emberek, de az atomrakéta program már százszor nagyobb fordulatra kapcsolt...

Tévhitekben te élsz!!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 17:57:16

@Intercessor:

"De ahogy belekötöttél a dolog helyesírásába "

Nem belekötöttem. Sajnálom, és téged minősít, hogy kötözködésnek tekinted azt, hogy kijavítok egy elterjedt nyelvi hibát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 18:03:40

@Cirrus:

Azok bizony egyértelműen és jól láthatóan napelemek.

martineden 2017.11.28. 18:04:49

Jaaa, csak ugy szaguldoznak az autok. Kb egy km-es szakaszon áll ketto es megy 6 biciklis.Nem is tudom, hogy kelnek at az uton, ekkora forgalom mellett.

martineden 2017.11.28. 18:06:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem , jo hogy irtal.Szegyen, nem szegyen, en is hibasan hasznaltam, eddig.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 18:08:07

@Pepibubó:

"mosdatni kell a kommunista tömeggyilkost? Mert Putyin gazdi üzletelt és még inkább üzletelni akar vele."

Ez Kínára inkább igaz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 18:10:15

@Cirrus:

Azok bizony egyértelműen és jól láthatóan napelemek.

Cirrus 2017.11.28. 18:13:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: köszönöm, én is ezt írtam...

rozsdamentes arcél 2017.11.28. 18:24:02

Érdekes beszámoló. Két kérdés:
Fényképezni engedtek mindenhol? Illetve van egy olyan mítosz is, hogy a külföldi turistáknak meg kell hajolniuk a két Kim óriásszobra előtt, ez igaz?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 18:26:41

@Sütemény1975:

Na és? Van egy Fejes László nevű hülye, aki okosabbnak hiszi magát az MTA Nyelvtudományi Intézete nyelvészeinél, és azt állítja, hogy a fárad igéből képzett fáradság és a fáradt melléknévből képzett fáradtság ugyanazt jelenti, mert ugyanabból az igéből képezzük őket.

Hadd legyen ez Fejes László egyéni szoc. problémája. Nyelvészi kvalitásait jól illusztrálja az utolsó bekezdés:

"A fáradtság ejtése [fáraccság], de ugyanígy ejtenénk a *fáradság, sőt, a *fáratság, a *fáratdság, a fáradcság stb. szavakat is. Nyilván ez adta meg a lehetőséget, hogy a fáradtságot ’fáradozás’ jelentésben másképp írjuk. Ez azonban nem indok arra, hogy másképp írjuk, és semmi nem támasztja alá, hogy éppen úgy írjuk, ahogyan a jelenlegi szabályozás szerint kell. Ha már mindenáron szükségét érezték annak, hogy a ’fáradozás’ jelentést megkülönböztessék, következetesebb lett volna a kiejtés szerinti átírás: fáraccság (mint a nefelejcs esetében)."

Ám felőlem úgy írod, ahogy akarod. Leszarom. Nyald ki Fejes László szaros seggét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 18:30:37

Én biztos nem mernék Észak-Koreába utazni. Ahogy pl. Iránba sem.

Mr. Hyde 2017.11.28. 18:36:07

A KNDK-val kapcsolatos rémhírkeltéseket már csak azok hiszik el, akik _valóban_ annyira agymosottak, mint amilyennek az észak-koreai embereket gondolják.

Buncog 2017.11.28. 18:42:16

Szar hely minden szempontból.

lyken 2017.11.28. 18:46:01

Nem értem azokat az embereket akik ezt a diktatúrát valutával tömik. Nem zavaró morálisan, hogy a pénzükből tartják fenn a dolgot?

Csillagszemű Juhász 2017.11.28. 18:53:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Iran siman latogathato. Az emberek normalisak, kozbiztonsag jo. A nep jobban utalja az orszag vezetoit mint itt. Ja bocs, itt szeretik. Szoval Iranban a hetkoznapi ember internetezik (titokban), tajekozodik es nem utalja annyira Amerikat, mint gondolnank. Persze nem Europa, de azert nem eletveszely elmenni.

szellemkor 2017.11.28. 19:16:02

Kedves posztoló, de facto katasztrófaturistaként legitimáltad, és elköltött kemény valutáddal segítetted ennek a gengszterdiktatúrának a fennmaradását. Büszke lehetsz magadra, de legalább a bakancslistádról kipipálhattál egy rubrikát. Szenzációs.

szellemkor 2017.11.28. 19:24:04

Belegondolok hogy esett volna nagyszüleink nemzedékének hogy ha idejárnak szörnyülködni meg röhögni rajtunk az ötvenes években a nyugati hellotourist-ok, vagy a holdkórosabbja otthon még kis színes cikkeket is írt volna hogy hát nincs is semmi probléma, csak kicsit másképp élnek. Vagy a náci Németországban sváci turistaként rácsodálkozni, hogy nahát nem is minden zsidót küldenek gázkamrába, hiszen van akin kísérleteznek, meg van aki dolgozhat is a munkatáborban. Ezt az egész észak-koreai turistáskodást égbekiáltóan cinikus és morálisan vállalhatatlan hobbinak tartom.

Buncog 2017.11.28. 19:32:57

Férget hoztál-e a beleidben onnét?

commentes nikk 2017.11.28. 19:45:28

Nekem valahogy úgy tűnik, hogy nem igazából sikerült megcáfolni a "tévhiteket", legfeljebb kicsit árnyalta a képet a poszter. Mókás például, hogy nem igaz, hogy üresek az utak, erre ott a batár soksávos út képe az egyik képen egy, a másikon kemény két autóval. Hát valóban, tömve van a sztráda :))))))) Mellesleg engem tök érdekel ÉK, kb minden cikket elolvasok ami onnan tudósít, de még egyszer sem hallottam a kamumetrós konteót, szóval az mintha kicsit erőltetett lenne. Az egész posztnak van egy kis propagandaszaga, azon se nagyon lepődnék meg, ha ez valami deal része lenne, mármint egy pozitív kicsengésű cikk a kinti lehetőségekért cserébe.

commentes nikk 2017.11.28. 19:47:21

@szellemkor: ez mondjuk meg kurvára igaz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.28. 20:03:15

@Csillagszemű Juhász:

"de azert nem eletveszely elmenni."

Igazad van, Irán nem volt túl jó példa részemről.

Csak Norris 2017.11.28. 21:28:41

@szcsongor: Látom kendnek Sem megy a komplexebb szöveg értelmezése. Vagy csak újságírónak tetszik lenni, és kiragadjuk a kiforgatható részleteket?

A többi mondatot figyelembevéve rájöhetünk, hogy a 28-as lista azért van, mert nincs divatlap, mag hasonlók, amit lehet mutatni, de lehet mást is kérni.

Darth Revan 2017.11.28. 21:32:12

"természetesen amíg nem veszélyeztetem a testi épségem"

A taho parasztsag csimborasszoja. A sajat testi epseged felted, de penzzel tamogatsz egy olyan rezsimet, aminek az emberelet nem szamit.

neked szet kell ott nezned, hogy eldicsekedhess, te jartal ott is. Az nem szamit, hogy a te segitsegeddel marad hatalmon egy gyilkos rezsim.

Darth Revan 2017.11.28. 21:35:37

@Intercessor:
"Le a kalappal annak a bátorsága előtt, aki Észak-Koreában utazik."

Milyen batorsagrol beszelsz?! Nem batorsag kell hozza, hanem penz es gonosz lelek, aki masok nyomoran elvezkedik.

padlogaz 2017.11.28. 21:46:37

komolyan nem értem, az újságírókat és a kémeket leszámítva miért utazik valaki egy ilyen helyre.
szerencsétlen ország, az ember nem érti, hogy sajnálja az ott élőket vagy dühös legyen rájuk, hogy miért nem lázadtak fel addig.
poszter, te amúgy elég naiv típusnak tűnsz :-))

impala 2017.11.28. 21:53:47

inkább igazolni sikerült, mint cáfolni.
szerintem, te szeretnél még visszamenni, azért vezetted így fel, de megnyugtatlak, kinyírnak, ha arra jársz :)

StanLee · https://newsroll.net 2017.11.28. 22:58:17

@padlogaz: Valamelyik csatornan volt egy dokumentumfilm, amiben mutattak egy del-koreai szemorvost/sebeszt, aki a deliek penzen evente 1-2x egyszerre par szaz embert muthetett - attol fuggoen, Kimi milyen kedveben volt. Az idosebbek, akik valamilyen halyoggal lettek mutve es lattak par ev vaksag utan, amikor meglattak a napvilagot kb. szemkozt koptek az orvost es Kimi kepe elott hajlongva halalkodtak Kimi-nek, hogy ujra latnak. A fiatalabb generacio reakcioit is mutattak, kb. nem tudtak hogy hogyan sullyedjenek el a fold ala a deli orvos iranyaba mutatott halatlansag miatt.

A sok eves agymosas megteszi a hatasat, sajnos.

Ceruza Peter 2017.11.28. 23:02:14

A poszter nem gyözött meg. Àllitásait nem bizonyította képekkel. Mindent a szokásos kisérök által kontrollált fotozási lehetöségeket abszolválta. Vannak kocsik az utakon? Igen ! de képekkel nem tudja dokumentálni. Fodrász? Szintén nem mert csak a képröl választhat mindegy 8 vagy 28. Jó hogy kinevetik amikor a hivatalos képeken sirnak a dagadt mellett állok. Meg vagy véve poszter vagy miért tolod a propagandát?

Periodista. 2017.11.28. 23:51:33

@Darth Revan: bátorság azért kell, mert bármilyen mondvacsinált okkal letartóztathatnak. Elég ha a táj fotózása közben véletlenül lefotózol valami katonai épületet vagy egy kormányelkenes plakátot. Siman megkínozhatnak és kaphatsz ilyesmiért 15 évet. Aki ezt bevállalja és mégis odautazik az vagy nagyon bator vagy ignorálja a veszélyt.

Periodista. 2017.11.28. 23:55:46

@flydomi: oké leemelt egy posztert. És ezért azt érdemelte hogy napokig verjék egy pincében majd kapjon 15 év fegyházat Észak-korea legeldugottabb börtönében?

Jimbo75 2017.11.29. 06:44:53

Azért a zsúfolt utakhoz berakhattál volna egy valóban zsúfolt utat is, ne olyat, amin 6 biciklista van...

Wildhunt 2017.11.29. 07:11:16

@Zacskóstej: ez is olyan, mint a jereváni rádió híre: nem szórólapot, hanem posztert, nem rejtegetett, hanem lopott, nem az államhatalom kínozta, hanem halálra verték a társai vagy az őrök.

Wildhunt 2017.11.29. 07:17:48

@szellemkor: volt ilyen. Kedvesen, szeretettel fogadták őket a valutáért (lásd A veréb is madár filmet), a marhák (mostani eurobaloldal) meg otthon cikkeztek a szocializmus szépségeiről.

Tourmand 2017.11.29. 07:22:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Irán és Irak épp a nyáron esedékes egy barátom esküvője miatt.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.29. 07:24:22

@szellemkor: maximálisan egyetértek. megmagyarázhatatlan.

Tourmand 2017.11.29. 07:25:31

@Intercessor: Pontosan megmondják, hogy mit szabad, és mit nem szabad fényképezni. Többször is. Ugyanígy elmagyarázzák a viselkedési szabályokat, kötelező köröket. A semmiért nem vegzálnak vagy tartóztatnak le.

Tourmand 2017.11.29. 07:32:53

@rozsdamentes arcél: Fényképezni mindenhol lehet, ahol engedik. Katonai létesítményeket, katonákat, katonai járműveket nem. A vezetőkról szobrot, képet csak úgy készíthetsz, ha teljes egészében látszódnak. Szegénységről, boltok kínálatáról, vasútállomásokról, metróalagutakban nem lehet képet készíteni.
Valóban meg kell hajolni a szobrok előtt, ahogy a mauzóleumban is. Ha nem vagy hajlandó megtenni, akkor maradhatsz a buszban.

Darth Revan 2017.11.29. 08:05:12

@Intercessor:
Ne nevettesd már ki magad!
Kormány ellenes plakát Észak Koreában?! Ha-ha-ha.
Amúgy nem tudsz véletlenül sem titkos katonai objektumot fényképezni, mert csak szervezett utazás van, oda visznek, amit még akarnak mutatni, a csoportot pedig ügynökök kísérik.

Amúgy hány olyan esetről tudsz mint a legutóbbi *amerikai* fickó? Nem igazán érdekük elijeszteni a jól fizető turistákat, szóval semmi veszélyt nem vállalt a rezsim támogatásával.

exterminador 2017.11.29. 08:31:37

@szellemkor: azért Rákosi diktatúrája nagyon enyhe volt az észak-koreaihoz képest.

exterminador 2017.11.29. 08:33:09

@Darth Revan: az éppen egy kormánypropaganda-plakát volt.

Periodista. 2017.11.29. 08:41:51

@Darth Revan: kevés nálad naivabb ember eszmefuttatását olvastam ebben a témában. Kettőnk közül te vagy az, aki nevetséges ennyi infantilizmussal.

Mit gondolsz mégis mennyire biztonságos egy ország ahol nincs jog és mindenben egy diktátor dönt. Amúgy meg szerinted a turizmus paradicsoma Észak-korea? Ember, ez egy kommunista diktatúra. Tojnak a turizmusra.

Még annyit: számtalan embert tüntet el a rendszer, gyakorlatilag BÁRKI megszívhatja, aki odautazik és akit gyanúsnak találnak. De utazz oda kicsit turistáskodni, ha annyira tetszik. Jó utat kívánok!

Darth Revan 2017.11.29. 10:12:56

@exterminador:
@Intercessor: irta, hogy lefenykepezhetsz kormany*ellenes* plakatot.

@Intercessor: sorold mar fel azt a sok rengeteg turistat, akiket bebortonoztek eszak koreaban?! nem batorsag kell, hanem moralis tartas hianya es katasztrofaturista mentalitas.

tobb batorsag kell elmenni pl. mexicoba, ahol barmikor artatlan elszenvedoje lehetsz a drogbandak haborujanak. batorsag (vakmeroseg) kell, hogy meglatogasd a brazil favelakat, de semmi batorsag nem kell ahhoz, hogy befizess egy eszak koreai utra. nem fognak kizsebelni, nem erhet semmi bantodas, csak jo melyen hajolj meg a Kim csalad szobrai elott...

es pont, hogy nem tojnak a turizmusra, mert keves legalis dollar beveteluk egyike, ebbol lehet finanszirozni az atom programot, Kim luxusat es persze emberek millioinak elnyomasat.

Tourmand 2017.11.29. 10:38:34

@Darth Revan:
Valóban, Nairobi utcáin kevésbé voltam biztonságban, és számos veszélyesebb szeglete van a világnak egy utazó számára, mint Észak-Korea.

Viszont elég nagy a csúsztatás a legtöbb cikkben, ami a turizmus szerepét illeti a diktatúra bevételeinél. Átlag 4-5000 nyugati turistáról beszélünk, abból nem sok luxus jut senkinek, és atomprogramra sem elég.

szellemkor 2017.11.29. 10:49:13

@Intercessor: Egyetértve veled annyiban árnyalom a véleményedet, hogy abból a szempontból nem tojnak a turizmusra, hogy a fokozódó nemzetközi gazdasági elszigetelődésben égető szükségük van a valutaforrásokra. Minthogy közismert (nem bulvárcikkek, hanem gazdasági elemzők, tények alapján) a rezsim valutabevételeit klasszikus szervezett bűnözési formák állami szintre emelésével teremti meg: fegyvercsempészet és tiltott fegyverexport, pénzmosás fiktív cégeken keresztül, rabszolgatartás külföldi gyárakban, szintetikus drogelőállítás és kereskedelem, cyberbűnözés, és ezekhez mint egyetlen, a külvilág felé is felvállalható bevételi forrás a turizmus, ahol megpróbálnak egyszerre "kefélni is meg szüzek is maradni" hiszen úgy kell beengedni a "nyugati" turistát (milyen hülye jelző, hiszen a szónak a szocializmus évtizedeiben használt értelmében, É-Koreához képest minden ország "nyugati") hogy az agymosott lakosságot mégis távol tartsák a külső kulturális és politikai információktól.
Ehhez remek gyakorlat a bloggerhez hasonló naiv, vagy kalandvágytól fűtött turisták körbevezetése, akikkel azért lássuk be, szimbolikusan feltörlik a padlót amikor megkoszorúztatják velük a főgazemberek szobrait. Mert azért lássuk be, milyen megalázó kellene hogy legyen minden gerinces embernek pszichopata diktátorok személyi kultuszához gazsulálnia???

Tourmand 2017.11.29. 11:06:16

@szellemkor:
Egyetértek veled a rezsimet nem, a párezer turistával finanszíroztatják. Pontosan felvázoltad hogy honnan szerzik be a szükséges valutát. Európába is jut belőlük bőven, még a dán hadiflotta legújabb szerzeménye is a segítségükkel készült.

cphpost.dk/news/danish-warship-built-by-north-korean-forced-labour.html

"Ehhez remek gyakorlat a bloggerhez hasonló naiv, vagy kalandvágytól fűtött turisták körbevezetése, akikkel azért lássuk be, szimbolikusan feltörlik a padlót amikor megkoszorúztatják velük a főgazemberek szobrait."

Ez újabb álhír. Nincs koszorúzás. Virág van, de csak ha szeretnél venni. Illetve nem kötelező program a szobrok meglátogatása sem.

FayRodisz 2017.11.29. 11:11:54

origo is így kezdte. Elsőként a csókosok mosdatása, hogy nem is igaz amit mondanak róluk, aztán elszaporodtak a fizetett orbánseggnyalók és oroszbarát bloggerek, végül jött a hozzászólások teljes letiltása mert túl sok volt bennük az igazság a hazug cikkek mellett.
index is kezd erre tendálni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.29. 11:13:07

@Darth Revan:

"A taho parasztsag csimborasszoja. A sajat testi epseged felted, de penzzel tamogatsz egy olyan rezsimet, aminek az emberelet nem szamit.

neked szet kell ott nezned, hogy eldicsekedhess, te jartal ott is. Az nem szamit, hogy a te segitsegeddel marad hatalmon egy gyilkos rezsim."

Ugyanezt mondod azoknak a külföldi turistáknak is, akik magyarországi nyaralásukkal, az itt elköltött plnzükkel a nácifasiszta antiszemita Orbán-diktatúrát támogatják?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.29. 11:17:06

@Tourmand:

Mint közben kijavítottak (jogosan), Irán nem vészes, de Irak azért kétséges. Azért jó utat és sok szerencsét kívánok.

Weißkopf 2017.11.29. 11:44:19

@Csillagszemű Juhász: "Iran siman latogathato." Megerősítem. Öcsém járt ott úgy 10-15 éve, orrba-szájba fényképezett, haja szála sem görbült.

Darth Revan 2017.11.29. 11:48:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
pffm
na, ezt gondold azert vegig meg egyszer

szabóZ · http://comment.blog.hu 2017.11.29. 12:30:03

@masada: Igen, a kedvencem az volt, hogy tényleg elhitte, hogy a tökéletes angolsággal válaszoló utas nem beépített titkosügynök. Az ilyenben kár a demokrácia, tényleg olyan ez mint che guevaras pólóban a starbucksban osztani azt észt a kapitalizmus árnyoldalairól. Facepalm.

szabóZ · http://comment.blog.hu 2017.11.29. 12:32:43

@Tourmand: Észak-Kora éppen a hozzád hasonló katasztrófaturistáktól szerez leginkább konvertibilis valutát, főleg, hogy már Kína sem nagyon kereskedik vele. Támogatod a rezsimet, mert ez rezsim, nem úgy mint putyin, vagy akár írán. itt konkrétan koncentrációs táborok működnek, nem messze attól, ahol a hozzád hasonló szerencsétlenek fotózkodnak, hogy hű, mennyire szép is ez az ország.

Aurora86 2017.11.29. 12:32:52

@ROTFL Manó: Mint a cikkből is kiderült, nem lehet akármit.

Aurora86 2017.11.29. 12:38:21

@commentes nikk: Így van, a phenjani metrónak magyar wiki oldala is van, részletesen leírva a járműparkot (Park, érted, höhöhö), én sem hallottam soha a büdös életben ezt a konteot.

pityókaborsommelier 2017.11.29. 12:48:44

"Mindenkinek érdemes emlékeztetnie magát arra, hogy bármelyik nemzet könnyen kerülhet a fal szerencsétlenebb oldalára, mielőtt elintézi a legújabb híreket egy rövidke "Megérdemlik!"-kel."
Nehéz ezzel nem egyetérteni. Kelet-Európában különösen

Tourmand 2017.11.29. 12:59:03

@szabóZ: olvasás megy, vagy segítsek?

"Abban viszont biztos vagyok, hogy egy beépített ember mellé huppantam le a tömött metrókocsiban."

szellemkor 2017.11.29. 13:15:09

@Tourmand: Nem személyeskedésből írom, hanem sajnos ez egy létező jelenség és foglalkozni kell vele, mert nagyon sok embernek, köztük nekem is bántja a morális érzékünket és az igazságérzetünket. Már eleve a blogbejegyzés címe is egy szerecsenmosdatás. Hát nem tök mindegy hogy hányféle frizura "engedélyezett" a fodrásznál, ha eleve csak engedélyezett frizura típus lehet, ha teszem azt szőkíteném magam, azt már nem? És eleve nem mindegy hogy mi van a fodrásznál, amíg koncentrációs táborokat üzemeltet a rezsim? Eleve a cím és a témaválasztás is sértően relativizálja, bagatell összefüggésrendszerbe helyezi egy 20 milliós nép megaláztatását, és szenvedését, ami a XXI század legabszurdabb, csakis geopolitikai elhelyezkedése miatt fennmaradhatott, gyilkos, sztalinista diktatúrája miatt szenved el. Éppen csak ki nem mondod: ha ezek a közhiedelmek nem igazak a KNDK-ról, akkor nyilván a többiben is ennyi lehet az igazság. Nem biztos hogy tudatos volt, de borzasztóan káros kommunikáció, ismerve mennyi holdkórossal van tele a net a fake-news korszak beköszönte óta, akiknek az ilyen posztok olaj a tűzre.

Biztos megvoltak a magad motivációi, pl. én is nagyon szeretem a koreai kultúrát, a koreai filmeket, ételeket, és jó fejnek tartom a koreai embereket, legalábbis akikkel eddig találkoztam mind azok voltak. De éppen ezekből az okokból egyetlen józan érv nem lenne számomra hogy ebben az esetben ne Dél-Koreát látogassam meg. Oké, neked biztos megvolt, de akkor pláne. Szerintem egy KNDK turistautat nem lehet kognitív disszonancia nélkül letudni értelmes embernek.

kvp 2017.11.29. 14:06:30

Tetelesen:
1: europai osszehasonlitasban uresek az utak, annyi auto van mint nallunk Rakosi alatt
2: barmilyen frizurat lehet valasztani a szabalyokon belul, csak az emberek annyira el vannak vagva a vilagtol, hogy nem tudjak elkepzelni milyen frizurak lehetnek meg
3: a metro elso sorban ovohely, masodsorban metro, viszont a turistakat a belepestol a kilepesig fejenkent 2-2 kemelharito kiseri, akik erre vannak rendszeresitve (munkaidoben a turistakon es a kiserokon kivul nincs is mas utas, csucsidoszakban meg heringjarat)
4: nem veszik el az ikreket, a szulok onkent adjak be, csak ne haljanak ehen, tenyleg nincs eleg etel, mert ami lenne azt is eladjak hogy fegyvert vegyenek belole (Sztalin is csinalt ilyet anno)
5: az allami tv-ben nallunk is csak propagandamusor megy, igen a fozos is az volt

Szoval nagyon gaz a helyzet, de az infok tenyleg pontatlanok, foleg mivel kulfoldinek nem nagyon szabad felugyelet nelkul mozognia az orszagban, raadasul amit latnak es csak enyhen szornyunek tunik az a legjobb eletszinvonal ami elerheto es a kepeken levok a helyi felso 1% tagjai. Szoval szerintem nem jo otlet valutaval tamogatni a rendszert. Ha turistaskodni akar az ember, akkor max. a 'felszabadito' deli csapatok utan lesz erdemes, ha esetleg marad valami az orszagbol es a lakossagbol. Esetleg talan ha a kinaiak nyujtanak 'barati segitseget' elobb...

to:rppapa 2017.11.29. 14:07:01

Jártam már egy néhány országban és ahol volt, ott utaztam a metrón is. De még egyetlen egyszer sem jutott eszembe bemutatkozni a mellém lehuppanónak, sem angolul/franciául/németül sem egy helyi nyelven, amit nyivánvalóan nem ismerek.
Ez IS egy érdekes momentuma a nagyon izgalmas cikknek arról, hogy milyen tévhitek élnek a KNDK-ról, amiket azután kb. sikerült is megerősíteni ;)

nikkel odeon 2017.11.29. 14:14:52

@szellemkor: Ja, biztos az általa elköltött pénzből fogják fedezni a legújabb atombomba-programjukat is...

Valamelyest amúgy engem is érdekelne, hogy milyen lehet _az igazi_ Észak-Korea (amit egy külföldi sohase tapasztalhat meg), de nem mernék odamenni. Amúgy nem lehet nagy szám az ország turisztikailag, azt meg nem merném megkockáztatni, hogy bármilyen kitalált baromság miatt hosszasan kínozzanak, majd megöljenek, esetleg évtizedekre börtönbe zárjanak...

nikkel odeon 2017.11.29. 14:18:43

@szellemkor: Na ez már sokkal közelebb áll a valósághoz. Sőt, kifejezetten jó komment.

Tourmand 2017.11.29. 14:21:36

@szellemkor:
Köszönöm szépen a megfontolt hozzászólást. Erre végre én is úgy érzem, hogy érdemben tudok válaszolni. Habár a véleményünk nem egyezik minden pontban, értékelem hogy vetted az időt, hogy megfogalmazd a fenntartásaid az utazásommal kapcsolatban.

Az első bekezdéseddel teljesen egyetértek. Azt hittem egyértelmű volt a cikkem alapján, hogy semmi esetre sem szimpatizálok a diktatúrával, és tragédiának tartom a kialakult helyzetet, ami a közeljövőben nem fog változni, mivel az észak-koreaiakon kívül egyik nemzet érdekében sincs egy újraegyesítés vagy a rezsim megdöntése. Szerintem ennek te is pontosan látod, a gazdasági, és világpolitikai okait. Ennél terjedelmesebben nem szeretném megfogalmazni az álláspontomat egy olyan blogban, ami nem foglalkozik politkai és gazdasági elemzésekkel, hanem könnyed utazási és gasztronómiai tartalmat szolgáltat. Azt hittem ezek a sorok egyértelműsíti a szándékom: "Észak-Korea vitathatatlanul egy végtelenül szegény ország, amit egy alkalamatlan diktátor tart a hatalmában." A nevelőintézetek valósága ennél sokkal kétségbeejtőbb" ...

Ellenben kifejezetten károsnak tartom álhírek terjesztését. Az országból kikerülű hírek 90%-a kitaláció. A maradék 10% viszont így is elég arra, hogy az ember szörnyűlködve gondoljon a 25 millió észak-koreai szenvedésére, és az elvakult vezető ámokfutására. De a sok bullshit az országról egyszerűen sérti az igazságérzetem. A sok kitalált borzalom egyszerű hangulatkeltés, és éppen azokból az országokból jönnek, amik felelősek a kialakult helyzetért. A defektorok többsége kitaszítottként él, bárhol is telepedjenek le, mert ki akarna olyan szomszéd mellett élni, aki ha nem eszik kutyát akkor egészen biztosan kém, vagy a saját gyerekeit hagyta hátra hogy mentse magát. A legutóbbi dokumentumfilm, ami egy család újrakezdésének nehézségeiről szól az Old Marine Boy, ajánlom, ha érdekel a téma.

A motivációm valóban összetett volt: kiváncsiság, segíteni akarás, kalandvágy mind bennevoltak. Valóban erkölcsileg megkérdőjelezhető a döntésem, viszont egy felvilágosult, tájékozott, világlátott felnőtt akibe szorult némi empátia, és moralitás folyamatos belső vivódásra van ítélve a modern társadalomban. Már telefont, felvágottat vagy cipőt sem tud úgy vásárolni az ember, hogy ne villogjon a szeme előtt a gyerekmunkások., beomlott gyárak, és bedarált kiscsibék képe. Egyszerűen úgy éreztem, hogy többet használok azzal, ha meglátogatom az országot, és ítélkezés helyett meghallgatom a helyieket, (erre van lehetőség, bármennyire is az ellenkezője él a köztudatban) És ugyan a forradalomról és a vezetőség haláláról senki nem beszélt, rendszerkritikai elemekt így is fogalmaztak meg. Az emberek nem ostobák, pontosan látják a kilátástalan helyzetüket. Nem hermetikusan lezárt határokon belül élnek, ha nem is tudnak minden részletet, sejtik a valóságot.
Ugyanígy vagyok a poszt megírásával is, úgy éreztem, hogy többet használ az 5 tévhit megcáfolásának kísérlete, mint egy újabb bejegyzés az emberek nyomorúságáról. De lehet, hogy valóban túl sokat bíztam az szelektíven értelmező olvasóközönségre.

nikkel odeon 2017.11.29. 14:24:30

@padlogaz: Szerintem csak sajnálni lehet őket. Csúfosan megszívták. Viszont mivel zseniálisan vannak kondícionálva, ezért én nem mernék beszélni velük, mert simán lehet, hogy börtönbe/túlvilágra kerülnék miatta. Amikor meghalt Kim Dzsongil, azt reméltem, hogy a Svájcban tanult fia majd értelmesebb lesz, és változás fog kezdődni. De nem. Igazából nem is értem, hogy miért. Vagy őt is sikeresen kondícionálták, vagy pedig egy egyszerű báb. De persze lehet, hogy tetszett neki a diktatúra, elvégre neki egyáltalán nem rossz, sőt.

konrada 2017.11.29. 14:31:25

...egyébként tényleg: Az ilyen agyament távoli diktatúrákról leginkább a bulvárszerű híreket hajlandóak meghallgatni a hasonlóan agymosott emberek, s a bulvárban a "legújabb rémhír az, hogy minden igaz"...
Így alakulnak ki azok a tévképek az adott országokról, amik már a diktatúrát segítik, hiszen így valóban lehet kutyázni azokat, akik minden hülyéséget bevesznek, hiszen bizonyítani lehet, azok hazudnak, tehát nem jobbak....

Tanulságként érdemes megnézni az Állami Áruházat, vagy a Janikát (a mai Észak-Koreához hasonló szintű diktatúrában készült filmeket), melyekben az volt a politikai üzenet, hogy sokkal jobban, sokkal lazábban élt Magyarország, mint amit kint tudtak róla.
S azok közül sokaknak - akik benne éltek - annyi jött le, mindenki mindenről hazudik, onnan kintről se akarnak jót nekik....

(S ezzel nem védek én semmiféle diktatúrát, csak azt akarom megmagyarázni, hazugságok ellen nem lehet hazugságokkal harcolni, mert az kontraproduktív...

Forum Curia 2017.11.29. 14:36:49

Minden diktatúra nagyon veszélyes és az Észak-koreai ma a Föld legagresszivebb rendszere. Semmiféle jogot nem tart tiszteletben. Kivégezteti saját állampolgárait, tisztségviselőit is mondvacsinált okokkal. Meggondolatlanság ilyen helyre utazni de vakahol bátorság is kell hozzá. Egy ilyen represszív rezsim bármit megtehet az odaérkezővel ha ugy véli: megszegték szabályait
Az, hogy egy-egy túrista csoport atrocitások nélkül hazatért onnan, nem jeleni azt, hogy másokat nem érhet baj. Lehet egy félreértés is, valamit rosszul csinálsz, megszólitasz olyat akit nem kéne, lefotózol valamit amit nem szabad, vagy tiszteletlenségnek veszik egyik megnyilvánulásodat?

Arról nem beszélve, hogy mi van például, ha épp ott tartózkodásunk alatt tör ki egy nemzetközi kofliktus és phenjan lezárja határait?

ételizésítő 2017.11.29. 14:42:19

Mindig érdekelt, miért akar mindenáron írni az, aki ennyire látványosan nem tud.

Reklámozni akarja a saját butaságát?

szellemkor 2017.11.29. 14:50:44

@nikkel odeon: Pol Pot is a Sorbonne-on tanult. Még a felvett nevét is a franciáktól kapta: "Politikailag Potens". Teljesen nyilvánvaló hogy a kis dagadék is tisztában van vele hogy mit művel, de neki ez egyirányú utca: vagy rendre 19-re lapot húz az atomzsarolásaival, és életben tartja az egyszemélyi rezsimjét amíg lehet, különben, egy véres országegyesítés során Ceaucescu, Szaddam, vagy Kadhafi sorsára jutna, vagy egy békés hatalomátvételt követően a műanyaglakat is rárohadna a börtönben. Jelenleg nem tudok olyan országot elképzelni, amelyik menedékjogot adna neki, anélkül hogy ne vívná ki a teljes morális elszigetelődést a nemzetközi közösségen belül..

szellemkor 2017.11.29. 15:27:50

@Tourmand: Köszönöm az őszinte választ, különösen a motivációid illetően.
Én minden Észak-Koreával kapcsolatos cikket elolvasok, és emlékszem jól, amikor a Baptista Szeretetszolgálat misszióvezetője vagy Csoma Mózes (az ELTE koreanisztika tanszékének vezetője) nyilatkozik az országgal kapcsolatban: a provokatív újságírói kérdésekre is nagyon steril, diplomatikus válaszokat adtak, mert tudták, hogy az ő esetükben alapvető humanitárius illetve szakmai érdek, hogy visszaengedjék őket az országba, továbbá nyilván sok olyan emberrel alakítottak ki kapcsolatot, akiknek az élete kerülne veszélybe ha nevükön neveznék a dolgokat. Mert ne legyenek senkinek kétségei, az É.K.-i hírszerzés szemmel tartja az országgal kapcsolatos külföldi sajtómegnyilvánulásokat. Hogy mást ne mondjak, rendszerváltás óta eltelt időszakunk egészen abszurd epizódja volt az a nem kevés év, amikor a kilencvenes években egy Észak-Koreai tulajdonú szállodahajó horgonyzott és "működött" a Dunán a budai alsó rakparton (turistát sosem láttál ki és bejöni, csak tányérsapkás, khaki egyenruhás, meg öltönyök koreaiakat) majdnem közvetlenül a Parlamentünkkel szemben, egy saroknyira a Külügyminisztérium épületétől.

Viszont mi, (vagy inkább a magam nevében beszélek) a hozzám hasonló egyszerű kívülálló nem tehet mást mint hogy józan ésszel és az alapvető emberi jogok iránti elkötelezettségből minden létező fórumon, köz- és magánbeszédében képviseli a valóságot és az igazságot egy elnyomott, megnyomorított nép érdekében, és nem tesz félreérthető gesztusokat.

Tudom hogy a kíváncsiság és a kalandvágy nagy úr, és empatikusan megértelek, de mégis, hogyan akartál segíteni rajtuk azzal hogy odamész?

Ehh. Jó utazgatást kívánok a világban, lássál sok szépet, egyél-igyál jóízűt, és írd meg, mert a világ tényleg csodálatos helyekkel van tele, de 40 évnyi diktatúra, szovjet megszállás, sok millió magyar ember életét kioltó és megnyomorító ilyen-olyan "izmusok" emberdaráló őrületében véget ért XX. század után én nem gondolhatok mást ebben a témában, mert azzal a kommunizmus összes áldozatának is köpnék a sírjára.

nikkel odeon 2017.11.29. 16:44:31

@szellemkor: Ezen nagyon meglepődtem. Elvileg amúgy a Sorbonne-on nem tanult, hanem az École Française de Radio-électricitébe. Maradt volna Franciaországban...

Kim Dzsongunt meg szerintem simán befogadná több ország is, beleértve többek között Kínát és Oroszországot is szerintem. Meg pár kisebb egzotikus szigetet. Sőt, talán még egyébként Amerika is adna neki amnesztiát, ha cserébe tényleg megdőlne a rezsimje.

Az már más kérdés, hogy nehézkesen lehetne biztonságban bárhol a világon. Mindenesetre én próbálok bízni abban, hogy idővel felszabadulnak majd az észak-koreaiak is.

Engem amúgy az érdekelne nagyon, hogy neki mi a saját, valós véleménye. Akart-e módosítani a diktatúrán, csak nem állt módjában/nem mert, vagy pedig úgy volt vele, hogy tulajdonképp nem is olyan rossz istennek lenni, és azt tenni húszmillió emberrel, amit csak akar... Alapjaiban véve úgy gondolom, hogy ő eleinte csak egy báb volt, de valószínűleg elég gyorsan belejött a szerepébe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.29. 17:50:15

@Darth Revan:

Inkább te gondold végig, már ha van mivel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.29. 17:54:33

@szabóZ:

Lehet, ho9gy ügynök volt, lehet, hogy nem. De ha ügynök volt, miért is leplezte volna le magát?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.29. 17:56:44

@nikkel odeon:

"Az már más kérdés, hogy nehézkesen lehetne biztonságban bárhol a világon. "

Rákosi is elég nagy biztonságban volt a Szovjetunióban.

Tourmand 2017.11.29. 18:03:04

@szellemkor:
Ha utazunk, nem szervezetten megyunk, tobbszor vendeghazakban lakunk, helyi arusoknal eszunk, vasarolunk be, helyi kezdemenyezeseket tamogatunk. Rengeteg fozoiskola van peldaul amit helyi alapitvanyok uzemeltetnek. Ez ugye nem jatszik Eszak-Koreaban. Foleg targyadomanyt es tapszert tudnak hasznalni. Penzt nem adunk ismert okokbol. Tobb utazasi irodanak is van humanitarius programja, akik tudnak tanacsot adni ha segiteni szeretnenk. Idealista vagyok, de szerintem az is fontos hogy a gyerekek lassak nem minden feher ember imperialista megszallo. Kulturalt, nem lesajnalo viselkedes, nyitottsag, mindenhol, mindenkivel kerestuk a kozos nevezot. Engem is arra kondicionaltak gyerekkoromban, hogy minden ami ismeretlen rossz. Felnottkent, utazasaim soran jottem ra, hogy ez okorseg. Tobb a kozos a masik emberben mint a kulonbseg. Talan ha latnak a vendeglatok pozitiv peldat a diverzitasra, az is jelent valamit.

Pervenimus 2017.12.01. 07:01:28

@Forum Curia: Észak-Korea komoly veszélyforrást jelent mióta atomprogramja ennyire sikeres.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.01. 08:46:19

@Pervenimus:

Sajnos egyre inkább úgy látszik, hogy csak egy konvencionális fegyverekkel végrehajtott megsemmisítő megelőző csapásnak van értelme, annak minden szörnyű következményével, mert minden más opció csk még több áldozattal járna.

A pufigyerek tudja, hogy az USA-ra úgyis hiába lőne ki atomrakétát, az elhárító rendszer időben megsemmisítené, mert bőven van idő az észlelésre és az ellenrakéta indítására. De Dél-Koreát simán megcélozhatja, és a robbanófejnek el sem kell érnie a célt: elég, ha dél-koreai terület felett robban.