Halmentes food guide Japánhoz

2017. december 22. - Tourmand

Már 7 éves korom óta zugjapanofil vagyok, ami az évek során krónikus állapottá vált, és más ázsiai országokra is kiterjedt. Észrevétlenül, lépésről-lépésre épültek be a koreai filmek, a mandarin nyelvtanulás, a thai ételek és egy indonéz férj a mindennapjaimba. A japán konyha viszont nem igazán tudta belopni magát a parasztkolbásszal és kolozsvári szalonnával bélelt szívembe. Majd ugyan az évek során megtanultam (Helló Maki!), hogy nem csak tengerisünt, tintahalat és egyéb nyüvet esznek a szigetországban, de nem hittem el, hogy egy utazás során lehetséges az összes vízből származó élőlényt tartalmazó ételt kizárni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Ha neked egy közönséges halrudacska egyenlő a kirántott, déli napon rothadó mélytengeri pusztulattal, akkor jó hírem van számodra: nem kell méretes uzsicsomaggal felülnöd a tokiói járatra. Japánban nem mindent temetnek be bonito pehellyel és furikakéval, de még a sushin és sashimin túl is van élet. Én ezekkel a halmentes ételekkel bekkeltem ki az országban töltött időt.

1. Rámen

Legendásan leveses vagyok, ami Gombóc Artúrnak a csokoládé, az nekem a leves. Habár rámenből millió variáció létezik, attól függően, hogy milyen alaplevet illetve feltéteket választunk, én továbbra is az egyszerűség híve vagyok: csak csásúval kérem, a norit pedig belecsempészem a szemben ülő tányérjába. Legtöbbször az opálos hakata típusú alaplevet kívánom meg, amit sertéscsontokból főznek. A tésztát pedig barikatara, nem puhára főzve szeretem, így nem szívja magát szottyosra, amíg a szakácsot stírölöm, hogy ellesek pár lépést a ramenkoreográfiájából. Kezdő evőpálcikásoknak kifejezetten ajánlott rámennel kezdeni az ismerkedést, mivel disznómódra szürcsölhetjük a levesünk anélkül, hogy megidéznénk egy bosszúálló onrjót.

2. Gjóza

Egyik gasztronómiai vágyálmom egy egész, konyhapultra állítható jamón de bellota ibérico pata negra kizárólagos tulajdonjoga mellett, hogy kipróbálhassam hány darab japán töltött tésztát tudok megenni együltömben. Valószínűleg többet, mint amit pironkodás nélkül meg mernék rendelni egy étteremben, úgyhogy még mindig arra várok, hogy Helsinkiben is nyíljon egy Gyoza no Ohsho, ahol évzáró céges bulit színlelve elvitelre rendelhetnék egy raklapni gyozat. Az étel receptje viszonylag sztenderd: darált hús, zöldség, kis ízesítés. A szójaszósz, újhagyma, fokhagyma, gyömbér, szezámolaj konbója viszont számtalan variáció megkörnyékezése után is a favoritom.  A befejezés alapján viszont 3 gyozát kölünböztetünk meg: pirított-pároltat (yaki) , főttet (sui), és olajban sültet (age). A pankómorzsában megforgatott és kirántott verzió a legdurvább decemberi kaamos indukálta befordulást is megszünteti (egy egyfőre kiterjedő nem reprezentatív nemzetközi felmérés alapján).

3. Csirke karaage

Nem más mint bő olajban sült, panírozott filézett csirkefalatok. Eleinte sör mellé rendeltem kísérőnek, de ma már tudom, hogy valójában a jéghideg csapolt árpalé csak kenőanyag a frittírozott csirkéhez. Habár a műfaj hasonló, a fájdalmasan száraz KFC-s tenderekkel, és meknugetekkel egy lapon sem említhető. A legjobb verziók amiket kóstoltam bőrös felsőcombból készültek, és az enyhén fokhagymás, gyömbéres bukéjukat egy gyors pácolásnak köszönhették. A japánok nagyon komolyan veszik a karaage műfaját, és bajnokságot is rendeznek belőle, sőt mi több, saját szövetségük is van az erre szakosodott szakácsoknak.

 4. Dorayaki, taiyaki, imagawayaki és társaik

Desszert nélkül sem kell megúsznunk a Japánban tett látogatásunkat. Ugyan az ázsiai országok általában nem a kiadós és gejl édességeikről híresek, azért így is van az európai ízléssel is összeegyeztethető csemegéjük: palacsinta ankóval, azaz édes vörösbabkrémmel töltve. A töltelék mennyisége, tészta vastagsága, és a palacsinta formája alapján lehet tipologizálni a japán palacsintát. A taiyaki, tengeri keszegformájú, az egyetlen halas japán étel, amit hajlandó vagyok a számba tenni. Az egyik kedvenc kajás filmem is egy dorayaki árus történetét meséli el. Foodporn rajongóknak melegen ajánlott, már a trailer gyönyörű bejátszásokat vonultat fel az anko és dorayaki hagyományos gyártási folyamatáról.

Japánban leginkább az imponált, hogy Edon innen vagy túl, sehol sem ettünk rossz minőségű, vagy nem körültekintően elkészített ételt, még a legutolsó kioszkban is überízletes dolgokat találtunk. A Finnországban sztenderd "oldd meg magad" hozzáállás után pedig királyi kiszolgálásban volt részünk még az utolsó vidéki restiben is, akár lingua franca hiányában is. Aki pedig nem hiszi el, hogy lehet haltalanul is étkezni a notórius halfogyasztók között, annak ajánlom figyelmébe a lenti galériát.

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr5012809066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syl_Jr 2017.12.23. 22:40:09

Annyira jó lenne igazi mochi-t enni. Itthon elég mű mochi-kkal találkoztunk eddig. Na meg az onigirik. Szerencsére azokat azért lehet találni. Mondjuk halmentes onigiri is van ;)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.23. 23:09:30

Nekem soha nem okozott gondot halmentesen enni akár hol jártam a szigeteken.
A japánok egyébként joggal gondolják hogy az európai vagy amerikai ember ork...Tényleg azok vagyunk..

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.12.23. 23:43:44

Én voltam Tokióban, nagy élmény volt. Sok levest ettem, gyakolatilag ezekben a gyorsétterem jellegű levesezőkben lehetett gyorsan, és annyit kapni, hogy ne evéssel menjen el a napom.
De ettem én a boltban kapható háromszögre gyúrt rizst is, amit algába csomagoltak, de olyan trükkösen, hogy az alga csak a felbontása után érintkezett a nedves rizszel, és akkor kezdett megpuhulni. Ezek közül volt ami hallal, de volt ami mással volt töltve.
Na meg a japán steakhús is kiváló, igaz az azért nem a magyar pénztárcához van árazva. :-)

Amit nem tudtam megszokni, az a szipogás, de ezzel nem egyedüliek a világon, az amerikaiak sem használnak papírzsebkendőt. :-)

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.01.31. 12:43:30

Nem értem, hogy a "utad természetesen Tokió gasztronómiai feltérképezése köré épült". Enni kell, így is. Úgy is. Ez természetes. Mi történt két kajálás között?

Tourmand 2018.01.31. 13:19:57

@Hungarian Geographic: Letudtam a munkám egy részét, aztán Shibuyában egy napot simán el lehet lődörögni. Megnéztem a Tokyo Towert, Reiyukai Shakadent, Rurikoin Byakurengedot, és a Ukiyo-e Ōta Memorial Museum of Art kiállítását. Majd megjártam a boltokat Ginzában. A többi idő viszont tényleg a kulináris élvezeteknek szenteltem.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.02.01. 02:25:15

Így már érthetőbb. Köszi. További jó étvágyat!