5 kihagyhatatlan étel Indonéziából a nasi gorengen túl

2018. május 31. - Annamária Fördős

A nagytöbbségnek az indonéz konyháról legfeljebb csak a nasi goreng és a satay jut eszébe, pedig a 260 millió fős ország kulináris kínálata ennél sokkal összetettebb. A mi szittya szívünkben is megforgatja a tőrt az ártatlanul hízelegni próbáló külföldi vendég, mikor a gulash és a magyar konyha közé egyenlőségjelet tesz. Pedig mi csak tízmillióan vagyunk, mégis van nekünk töltöttkáposztánk, lecsónk és lángosunk is, a szilvásgombócról és túrós palacsintáról nem is beszélve. Úgyhogy magunkkal szúrunk ki, ha Indonéziában járva nem merészkedünk a pirított rizsen túlra. Éppen ezért lendületből összegyújtöttem az európai gyomornak még bevehető favoritjaimat, amit bátran ajánlok mindenkinek aki a szigetországba készül, és hozzám hasonlóan szintén kacsazsíros kenyéren és smarnin teljesedett ki a gyermekkori gasztronómiai neveltetése. Az alábbi képen látható ugyancsak ismert ételek mind kimaradtak a felsorolásból hely hiányában, de a maradék legalább annál érdekesebb.

pixlr_20180528155638204.jpg

1. Bakso

A kedvenc indonéz levesemet természetesen nem hagyhatom le a listáról, aki olvassa a blogot már találkozhatott vele. Ha valaki Jakartában járna, és már megnézte az éppen aktuális kiállítást a MACAN-ban, semmiképp se hagyja el a környéket anélkül, hogy megkóstolná a Titoti baksot (a Wonogiri outletre kell rákeresni). A legendás hely már 30 éve kínálja a marhacsontból, fokhagymából, makadámdióból és pirított salottából főzött alaplével felöntött csirkés húsgombócait. Én extra samballal és aprított zellerzölddel szeretem a legjobban.

2. Konro

Ez a dél-celebeszi kedvenc leginkább a flinstones-i dínóoldalasokra hasonlít, főleg mikor egy indonéz markolja meg a végét. A grillezett marhaoldalasnak két elkészítési módja terjedt el, a konro makassar sűrű fűszeres lében érkezik, amit a nyersen mérgező kepayang gyümölcs tesz megismételhetelenné. Manapság viszont a lé nélküli válozata, a konro bakar, is elterjedt, amit a leveses verzióban is használt fűszerekkel (szerecsendió, kurkuma, galangál, fahéj, tamarind, citromfű) pácolnak be. Faszénen grillezve veri az összes létező satayt.

3. Rujak 

A saláták szerelmesei nem lesznek elragadtatva az indonéz kínálattól. A vietnámi, és thai konyha ismeri a hőkezelés nélkül készített zöldségeket, de a szigetországban ezeket viszont ételbiztonsági okokból minimum blansírozzák. Ez alól egyedül a rujak kivétel, de ez sem zöldségekből, hanem gyümölcsökből készül, amit pálmacukorból, csiliből, tamarindból és pirított földimogyoróból kevert dippel vagy dresszinggel kínálnak. A kedvenc változatomat a Locavore készíti sok vodkával és kevés gyümölccsel, de találkoztam már akaratlanul tengeri alga alapúval (rujak bulung) is sajnos.

4. Martabak (Martabak manis vagy terang bulan)

Minden bűn eredete, a tökéletes desszert. A legjobban annak örülök, hogy a környéken nem lehet kapni, és még én sem találtam meg az optimális receptet hozzá különben egy újszülött rinocérosz bébi méreteivel vetekednék pár hónapon belül. Az erdetileg Malajziából származó vastag palacsinta rengeteg margarinnal készül, és a fedő alatt készresütött tésztátt még félbehajáts előtt meglocsolják egy kisebb kancsónyi vajjal és a sűrített tejjel, de a legmeglepőbb feltét minden bizonnyal a féltömbnyi reszelt sajt. Csak amatőrök kérik csokireszelékkel vagy Nutellával, ne hagyd magad bepalizni, kérd a sima sajtos verziót, és törölgesd bőszen az álladon végigcsordogáló cukros zsírt.

martabak.jpg

5. Nasi pecel

A gado-gado-t még csak-csak ismerik, de a nasi pecel már kevesebb embernek ismerős. Ez a jávai zöldségétel többynire blansírozott vízispenótból, kasszávalevélből és szójababcsírából készül, amihez egy csípős, fokhagymás, tamarindos földimogyorószószt csapnak hozzá, de az összetevők többynire faluról falura változnak. A legtöbb helyen párolt rizs is kerül mellé, és különböző funky feltéteket lehet hozzá választani az egyszerű sült csirkekaparótól a marinált tempehig. Mindig a rempeyeket, a földimogyorós krékert eszem le róla először, majd haladok a zöldségek felé. De nem csak Jáva szigetén kapható kitűnő nasi pecel, Balin a Nasi Pecel Bu Tinukba kell menni a kéteurós ebédünkért.

Természetesen öt szubjektívan kiválasztott étel egy halat bojkottáló foodie kedvencei közül, közel sem fedi le a teljes indonéz kulináris örökséget, de ezekkel a különboző régiókból összeválogatott fogásokkal nem lehet mellélőni, és tuti nem lóg majd ki egy fél denevérszárny a tányérunkból ha nem akarjuk. Nem utolsósorban ha valaha smalltalkba keverednénk egy világjárta indonézzel, ezekkel az ételekkel mindenképp lekörözzük a Budapestes gulashos próbálkozásait.

Kövess Facebookon, ha érdekel éppen mely elemi gasztronómiai kérdések foglalkoztatnak, vagy ha szeretnéd tudni megint mivel rukkoltak elő a finnek a sáskalisztes kenyér és kátrányfagyi után. Ha pedig arra vagy kiváncsi, hogy valós időben mi van a tányéromon, akkor nézz rá az Insta-profilomra,

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr813879526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ComLo 2018.06.01. 09:52:06

Ízlések és pofonok, a bakso-nál nekem elég hogy láttam párszor, hogyan és miből készül a nevét adó "húsgombóc". Ha leves akkor már sokkal inkább a Soto Ayam, ami kvázi egy sima csirkehúsleves, sok friss zöldséggel.

A martabak nekem valami annyira gejl, édes borzalom, hogy lenyelni is nehéz.

Viszont nálam lassan az abszolult favorit a rendang, csak nagyon nagyon nem mindegy hogy hol eszi az ember. Ez egy kvázi pörkölt, helyi ízekkel. És mint ilyen nagyon nem mindegy mit tesznek bele, és mennyi ideig készül.

Amúgy indonéziát nem a gasztrónómiája miatt érdemes meglátogatni: gyakorlatilag akármelyik random környező országban jobbak a helyi kaják.

Tourmand 2018.06.01. 10:37:04

Nem tudom, hogy trollkodsz vagy komolyan gondolod-e. Rendang? A szanaszéjjel főzött túlfűszerezett hús mint kedvenc ...

Viccet félretéve, csak Thaifölddel, Szingapúrral és Malajziával van összehasonlítási alapom, de Indonézia magasan veri az ottani élményeimet, ha a streetfoodot nézzük, fine diningban természetesen erős eltérések vannak.

A martabakból viszont nem engedek. Olyan mint a pizza, mindenki szereti, és még a rossz martabak is élvezhető kategória.

A bakso meg... A virslit és a párizsit is szeretem, úgyhogy nem hat meg a dolog :)

A soto ayam tényleg finom, de az én verzióimban sok zöldségnek nem volt nyoma. Csak tészta, sambal, és zellerzöld volt mellé pirított salottával, esetleg egy kis wontotn. Csirkés tésztalevesnek szerintem nem elég karakteres, ha mondjuk összehasonlitjuk egy phóval vagy ramennel.

ComLo 2018.06.01. 10:58:08

@Tourmand: rendang-or nagyon nem mindegy hogy hol eszed, az első pár élményem nekem is borzalmas volt. Ahogy soto ayam-nál sem mindegy.

Azt viszont tartom, amit más blogokon is szoktam hangoztatni: street food-ot, főleg warungot NEE!! Iszonyatos alapanyagokból iszonyatos körülmények között készülnek a kaják. Évek alatt, 1-1 helyet lehet találni, ahova nyugatiak is járnak, de főleg turistaként iszonyat kockázatos! Én rendes étteremből, és itteni esküvői kajától is kerültem már korházba, de nagyobb ismertségi körben az évek alatt volt olyan turista is, aki nem volt ilyen szerencsés (nem élte túl az ételmérgezést).

Tourmand 2018.06.01. 11:15:08

@ComLo:
Ez érdekes. Életemben 3szor kaptam nagyon durva ételmérgezést. 1. jalapeno poppers Blaha Burger King, 2. anyukám babgulyása (mai napig nem értem, csak én kötöttem ki az ügyeleten), 3. Burger King Szöul szarvasgombás hamburger. Illetve egyszer a Finnair Helsinki járatán kaptam herpeszt.

Soha semmi bajunk nem volt Indonéziában, meg úgy általában Dél-Kelet Ázsiában. A férjem családjában se halt még meg senki, vagy került kórházba, pedig ők aztán tényleg nem főznek otthon.

ComLo 2018.06.01. 13:16:31

@Tourmand: Azért a magyar és a DK Ázsiai viszonyok még csak össze sem hasonlíthatóak. Magyarországon ha megbetegszel egy étteremtől, az bekerül a hírekbe, és súlyosak lesznek a következmények. Indonéziában, ha egy család meghal ételmérgezésben ... az egy kedd délután (nyilván kissé túlozva). Indonéziában nincs semmilyen felettes egészségügyi szerv, semmi ételbizonsági előírás semmi. Nem véletlenül van minden DK Ázsiával foglalkozó hosszab írásban külön rész arról, hogy mire érdemes vigyázni kaja pia ügyben. Az hogy eddig nem lett semmi bajod, tök jó, de ettől pl a szerencsétlen ausztrál lány családja vérszemet kapna, ha előadnád nekik hogy Indonéziában biztonságos a street food.

Ízlésekről pedig tényleg fölösleges vitatkozni. Van akinek a legfinomabb étel a Big Mac, van akinek az őzlábvagdalt, tröffeles vajaspástétomeszenciával és mangalica herehabbal, van akinek a rántót hús vegyes körettel. És ez nagyon jól van így! :-)
Viszont a trollkodáshoz azért objektíven hozzátenném, a CNN-nél is évek óta top 10-ben van, az éves "world 50 best food" listán (legutóbb meg is nyerte azt ...):
www.cnn.com/travel/article/world-best-foods-readers-choice/index.html
Martabak témában pedig álljon itt Jókuti András írása, aki elég megkerülhetetlen a magyar gasztronómiában, és ő sem nagyon volt oda érte:
vilagevo.hu/2016/09/27/ennel_durvabbat_meg_nem_ettel_martabak_az_indonez_brutalpalacsinta_ami_egyszerre_sos_es_edes

Pondinye 2018.06.01. 16:07:57

@ComLo: te sem, a poszter sem voltatok ezek szerint sokat Indoneziaban. A warung amugy etkezdet jelent. Es vicces, hogy a nasi pecel-nel, pedig egy mie ayam-os kep van kinn xD

ComLo 2018.06.01. 16:15:39

@Pondinye: Én készséggel elismerem ha tévedtem. BTW lassan 7 éve élek itt, lassan állampolgárságot is kaphatok. De mondom simán lehet hogy tévedtem valahol.

Tourmand 2018.06.01. 16:25:25

@Pondinye: Vagy egy félkádnyi rizs van a rempeyek alatt. ha jobban megnézed. De majd szólok, hogy kevesebb mie ayamot adjon nekem a hölgy legközelebb amikor betérek a kedvenc nasi pecelezőmbe.
Én meg még valóban nem voltam eleget Indonéziában, nyaggat is az anyósom, hogy csak évente látogatjuk meg a családot Jakartában.

Pondinye 2018.06.01. 16:35:55

@ComLo:Hat allampolgarsagot biztos nem kaphatsz, 20 ev utan sem adnak annak se aki muszlim hitet valasztotta es indonez ferje/felesege van.

Pondinye 2018.06.01. 16:39:21

@Tourmand: maaf, a rizs telleg elbujt a a talban, nem lattam.

ComLo 2018.06.01. 16:46:08

@Pondinye: ööö ... biztos vagy benne hogy jobban tudod mind vagy egy tucat emigration officer? Nem keveset ügyintéztem ezt az elmult pár évben. Mondjuk ha jobban belegondolok van olyan europai származású ismerős itt kint aki felvette az indonéz állampolgárságot.

BTW ez az opció nálam nem játszik a permanent resident státusz pont elég.

Tourmand 2018.06.01. 17:00:12

@ComLo:
Az utazás egészségre ártalmas tevékenység, óvatosan, felkészülve, körültekintően turistáskodva sem garantált hogy ép bőrrel megúszod. De ezt nem fogom minden cikk alá odaírni, mert mi mindannyian felelős felnőttek vagyunk, ugye?

Herra Jókuti munkásságát ismerem és kedvelem, de nem egyezik mindenben az ízlésünk. Amúgy meg épp ő írt rám, mikor látta, hogy Indonézia felé vettem az irányt, hogy ki ne hagyjam a martabakot, tehát annyira nem traumatizálhatta az élmény. Persze nem tudta, hogy én akkor már rég elvesztem, és csak a ragacsos édes vastag palacsintáról álmodozom hetek óta. Mellesleg ha maga Massimo Bottura húzná le nekem a martabakot, az sem érdekelne, fanatikus martabakista vagyok.

A komolytalan CNNes lista pedig 2011-es, csak újrahasznosították a lusta újságírók 2017-ben. Egyrészt nincsen rajta a tejfölös csirke nokedlival (meg úgy általában európai étel néhányat leszámítva), másrészt sok étel származása is rosszul van megadva vagy éppen a képek nem passzolnak teljesen,. Nem túl jól sikeredett kattintásvadász fércmű, azért a rendang ennél jobbat érdemel. De akkor is inkább a konrót választom, ha hústúladagolásra vágyom.

Ha ennyire képben vagy az indonéz bürokráciával, akkor elmesélhetnéd nekem, hogy a nyugati nyugdíjasokra kitalált vízumról mit lehet tudni? Még pár évtizedig nem aktuális, de azért álmodoznék egy keveset a hétvégén. :)

Pondinye 2018.06.01. 17:00:43

Az, hogy XY mit mond itt Indonéziában, neked kellene a legjobban tudnod, hogy ez semmit sem jelent. De akkor kérlek oszd meg velem a titkot, mert én még olyanról nem hallottam, hogy itt bule kapott volna állampolgárságot, 20 év után 5 indonéz gyerekkel sem.

ComLo 2018.06.01. 17:39:05

@Tourmand: "... fanatikus martabakista vagyok." Ahogy írtam is korábban, ezzel abszolult semmi bajom nincs, sőt ez így a legjobb :-) . Ízlésről vitatkozni, tényleg fölösleges. Bocsi ha Offensive-nek érezted amit írtam! A példákat csak azért másoltam be, hogy mutassam, nem csak trollkodom, sokan mások is osztják a véleményemet. De ettől függetlenül full elismerem ha másnak más az ízlése! :-)

Reflexből azt írtam volna, csak a bürokráciából, csak a saját esetemet ismerem, és arról sincsenek szép tapasztalataim. De hazafelé battyogva, arra jutottam, azért van amiben tényleg tudok segíteni.

Az első és legfontosabb: mi egy olyan időszakban intéztük a házassági papírozást, és az első vizumot, amikor nagyon figyelni kellett a pénzre, ezért mindent magunk intéztünk. Ez nem biztos hogy a legjobb ötlet. Iszonyat sok szenvedéstől, sorbanállástól, értelmetlen hivataltól tudod megkímélni magad, ha ügynököt vonsz be a dologba. Biztos lesz 4-5 milla, de nagyon sok mindentől megkímél (nagyon régen az első munkavállalási vizumaimat ügynök intézte, és az sokkal jobb volt).
Második, hogy Indonéz férjjel, akár sima, előszőr 1 éves, később 5, vizumot, is kaphatsz, és az lehet egyszerűbb is (mondjuk ezt azért nem tudom, mert a nyugdíjas vízumról semmit nem tudok.).