Le Meurice - Ebéd egy kétszáz éves párizsi luxushotelben

2018. július 28. - Tourmand

Nem tudom, hogy a proletár nagyszülők öröksége-e, vagy a tinédzserkoromban kinyúltra hallgatott CPg és QSS kazetták kondicionáltak-e arra, hogy a stukkós-csilláros-márványos luxustól instant kiverjen a víz, és ökölbe szoruljon a kezem. Eleinte azt hittem, hogy csak a gyarmatokról összelopkodott nyersanyagból gazdaggá vált országok és klánok ízléstelen nagyzolása dühít, de az insta feedemen nagy számban felbukkanó, hajókötélnyi vastagságú aranyláncot villantó rapművészek és farművésznők látványa is hasonló testi reakciót vált ki belőlem. Habár a két tábor között áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong, mégis békésen megférnek egymás mellett, ha lehetőség nyílik a mérhetetlen pénzköltésre. A párizsi Le Meurice tökéletesen alkalmas erre a feladatra, a szálloda több mint két évszázada szállásolja el a politikai és gazdasági elit nagyjait a lakosztályaiban, és a velük smúzolni kívánó művészeknek is biztosít lehetőséget összeborulásra. Vendégeik közé tartozott III. Napóleon, Mata Hari vagy Salvador Dalí is, de itt vették fel Jay-Z és Kanye West Niggas in Paris című ars poeticus művét is, és nem utolsó sorban Beyonce is itt kapta be a legyet. Tehát tényleg nem egy lepukkant balatoni zimmer freiről van szó.

Minek merészkedtem ennek ellenére önként a szálloda éttermébe? Egyrészt bíztam benne, hogy Alain Ducasse neve elég biztosíték arra, hogy ne kelljen belefulladnom majd a bézs 50 árnyalatába, másrészt a milliós követőtáborral rendelkező, idén az év cukrászának is megválasztott Cédric Grolet is rezidens séf az étteremben. Úgyhogy belepréseltem magam a legelegánsabb irodai pantallómba és ingembe, és megpróbáltam feltűnés nélkül elvegyülni az alábbi vendégtérben.

lemeurice_3.jpg

A lobbiban még az anticipált kép fogadott: vattacukorszínű kiskosztümbe tekert nagymamákat, és szelfiző kínai neogazdag turistákat kerülgethettem. Mondjuk a kecskeszőrből készült, fehér Chanel térdcsizmával jetinek cosplayező amerikai igazgatófeleség vizuális büntetésére nem voltam felkészülve. Ha a Ewing klán történetesen nem Texasban, hanem Alaszkában élt volna, akkor Samanthától Ellie-ig mindenki ilyenben reggelizett volna a Southfork Ranchen. De túltettem magam a kezdeti sokkon, és beslisszantam az ajtón, hogy elfoglaljam a helyem az asztalomnál.

Az IDAM-mal már  bizonyított Philippe Starck tervezte ezt a vendégteret is, és szerencsémre a legjobb asztalt kaptam, pazar kilátásom volt a Versailles-i kastély Béke szalonja által inspirálta térre. A franci barokk giccsét és monumentalitását, zseniális húzással, Eero Saarinen futurisztikus Tulipán székeivel ellensúlyozta. Alig vártam, hogy kiderüljön, hogy a menüsor is annyira végiggondolt-e, mint az étterem beltere.

Az ebédmenühöz előételek, főételek és desszertek sorából kellett a nekem legkívánatosabbak kiválasztani. Mivel halban elég erősek voltak aznap, ezért előételnek és főételnek is kacsás fogással kellett kiegyeznem. Szerencsére köszöntőnek kaptam egy kis párolt zöldséget is, amit tapenádba tunkolhattam, felhigítva egy kicsit a húsra kiélezett ebédet. A kacsamell és jus kombó tökéletes volt, nem hiába kerül fel rendszeresen a Le Meurice a legdrágább éttermek listáira.

A menüsor legjobban várt része a desszert volt természetesen. Tűkön ültem, hogy kielemezzem Cédric Grolet felkapott desszertjét. A fehércsokiből formázott, narancsmintázatúra fújt kehelybe vaníliakrémet, narancsvelőt, és ízesített jégkását töltöttek. Friss volt, és üdítő, szívesen végigkóstoltam volna a teljes gyümölcs kollekciót, majd talán a következő párizsi kiruccanásomon kerítek rá elég időt, és a reggelivel is spórolok majd, hogy valóban a sor végére érjek.

pixlr_20180725205008931_20180725211249577.jpgCédric Grolet azóta külön cukrászdát nyitott az épületben, így nem kell a kiöregedett ITgirlök és ázsiai influencerek között lavírozni, hogy megkóstoljuk Párizs legfotogénebb süteményeit. Aki viszont nem viszolyog a barokkos luxustól, és hagyományos francia konyhára vágyik, annak a Le Meurice-ban a helye. Ha pedig ezek után van még kapacitásunk, akkor végigehetjük a kínálatot a saroknyira lévő legendás cukikban.

Kövess Facebookon, ha érdekel éppen mely elemi gasztronómiai kérdések foglalkoztatnak, vagy ha szeretnéd tudni megint mivel rukkoltak elő a finnek a sáskalisztes kenyér és kátrányfagyi után. Ha pedig arra vagy kiváncsi, hogy valós időben mi van a tányéromon, akkor nézz rá az Insta-profilomra,

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr4913719044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bati67 2018.07.30. 22:52:18

Az OK, hogy az üdvözlő falatkákat és a desszertet lefotóztad, de a főételeket miért nem???

Tourmand 2018.07.31. 04:46:14

@bati67: Pedig feltettem ugyan nem érkezési sorrendben: kacsamell (főétel) - kenyér - gőzölt zöldség (amouse bouche) - kacsa en croute (előétel) - ostya - narancs (desszert)

bati67 2018.07.31. 22:42:20

@Tourmand: Igen-igen, csak a magam egyszerű-bárdolatlan módján az ételek méretére próbáltam utalni az "üdvözlő falatkák" szóösszetétellel... ;-)

És igazad van, ha erre csak ennyit válaszolsz:

youtu.be/iMpA37Vo25s?t=9

:-)

Tourmand 2018.08.01. 05:15:37

@bati67: Én erre azt szoktam mondani: "A kóstoló ízlett. Akkor az egyesből, hármasból és a négyesből szeretnék rendelni." :)

Amúgy lehet, hogy nem látszik a képeken, de ezek tényleg tisztességes felnőtt adagok voltak.