Arktikus vacsora a világ legészakibb éttermében

2019. november 07. - Annamária Fördős

2020 második feléig nem sikerül sajnos majd hazalátogatnom, egy rövidke 12 órás adategyeztetési villámlátogatást leszámítva. Úgyhogy a családlátogatást ismét alternatív módon kell beillesztenem a menetrendembe. Naptáregyeztetés után felállítottunk néhány vizitelő csoportot, és mivel Helsinkit már mindenki látta legalább kétszer, így egyéb potenciális úti célok után kellett néznem. A svájci sorstársammal Lettország felé vettük az irányt, míg a bátyámmal Rigában ünnepeltük a 40. születésnapját, anyukám pedig még Finnországnál is északabbra vágyott. Európán belül pedig nincsen északibb célpont, mint a Skandináv-félsziget és az Északi-sarkpont között épp félúton elhelyezkedő szigetcsoport, a Spitzbergák. Gondolkodás nélkül lefoglaltam a repjegyeket, ugyanis a fővárosában, Longyearbyenben lévő éttermébe, a Husetbe, már azóta vágytam, amióta megtaláltam a skandináv étteremkalauz, a White Guide, leírásában a degusztációs menüjük részleteit. Ezt akkoriban az Escoffier gasztroklasszikus helyett a szintén alapműnek számító Kis Brehmmel kellett megfejtenem. A világ legmagasabban lévő éttermében már jártunk, úgyhogy épp ideje volt a világ legészakibbját is útba ejteni.

huset2.jpg

A White Guide-ban 77 ponttal büszkélkedhet, ezzel már a második legmagasabb minősítési kategóriába került, ahova a különleges és érdekes konyhával rendelkező éttermeket sorolják.  Viszonyításképp, ezzel a pontszámmal a kedvenc helsinki csillagos éttermemmel, a Grönnel, és a stockholmi klasszikussal, Mathias Dahlgren Matbarenjával található egy súlycsoportban. Efölött már csak a nemzetközileg is versenyeztethető intézmények találhatók olyan húzónevekkel mint a Maaemo vagy a Geranium.

A 'Huset' annyit tesz mint 'A ház', és valóban a város központi intézménye az 50-es évek eleje óta. Nem csak étterem, de night club, és mozi is működik a falai között. Ottjártunkkor épp a Big Lebowskit vetítették az érdeklődöknek, akiknek a száma erősen megugrik a sarki tél közeledtével november elején, mikor a nap már nem kúszik fel a horizont fölé egészen február közepéig. Ilyenkor pár hétig napközben furcsa kékség fedi be a tájat, majd hónapokig teljes sötétségben élnek(?) az emberek. 
huset1o_1.jpg

Na de milyen kihívásokkal küzd egy csúcsétterem az északi szélesség 78°-án, csupán háromórányi repülőútra az Északi-sarktól? A Longyearbyenről készített képeim alapján egyértelmű: a vegetáció teljes hiánya az év legnagyobb részében. Mikor télen befagy a kikötő, csak öthetente kapnak szállítmányt, ez pedig erőteljesen leszűkíti a hozzávalók listáját. Viszont a környéken élő állatfajok sehol máshol nem lelhetők fel, így mégis megismételhetelen egzotikus konyhával várják a vendégeket, de nem a szó trópusi értelmében. 

Viszont nem csak az arktikus konyha miatt érdemes megtenni a húszperces tundrai sétát a városközpontból, ugyanis az étteremhez tartozik Skandinávia egyik legnagyobb, több mint 15.000 üveges borgyűjteménye, amit bármelyik logisztikailag kedvezőbb helyzetben lévő nagyvárosi fine dining étterem is megirigyelhetne. 

De Norvégiában sem tökéletes minden. Sajnos egy csupán kétezer fős település sovány tehetségállománya, és a megbízhatatlan szállítmányozás miatt, majdnem képtelenség állandóan magas minőségű degusztációs menüt kínálnia a világ legészakibb fine dining éttermének. Emiatt sokszor kénytelenek változtatni a menüsoron, és habár alig vártam, hogy megkóstolhassam a szakállas fóka rostélyost, helyette királyrákos helyettesítőt kaptunk tőkehaltöpörtyűn. Norvégia legfogyasztottabb halát ugyanis a konyhán lévő szakácsok is be tudják szerezni egy reggeli pecázással. A desszertnél pedig az édesgyökér cserélődött ki vaníliára. De így is sikerült a svalbardi rénszarvast megkóstolni, ami a lappföldi rokonsággal ellentétben vadon él a szigetcsoport egész teljes területén.

A menü tartalmazott jó pár norvég klasszikust: brunosttal (karamellizált tejsavóredukcióból készült édes sajtféleség) kiikevert vajat, királyrákot tetemes mennyiségű fűszeres vajjal, és tőkehalat minden formában. A desszertek viszont felejthető elemei voltak a vacsorának. Se tálalásukban, se kreativitásban nem érték el az asztaltársaság ingerküszöbét.

A vacsora végeztével még gyorsan megkérdeztem, hogy mihez kezdtek volna, ha mégsem jelenünk meg a lefoglalt asztalunkért. A lengyel légiós pincérünk pedig csak annyit felelt : "8-kor bezárunk, mint novemberben minden nap". Egyhamar nem költözünk Svalbardra.

Kövess Facebookon, ha érdekel éppen mely elemi gasztronómiai kérdések foglalkoztatnak, vagy ha szeretnéd tudni megint mivel rukkoltak elő a finnek a sáskalisztes kenyér és kátrányfagyi után. Ha pedig arra vagy kiváncsi, hogy valós időben mi van a tányéromon, akkor nézz rá az Insta-profilomra.

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr4815289820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodli 2019.11.07. 21:39:58

Azért eszel, hogy élj, vagy azért élsz, hogy egyél?
Azért repülsz a Spitzbergákra, hogy nagyokat zabálj?
És ezt még hirdeted is?
Remélem, nincs a leírtaknál kiterjedtebb családod. Ennyi épp elég belőletek ennek a szerencsétlen, kizsigerelt Földnek. Amiből összesen egy szempont létezik számodra...
Tavaly én is voltam ott. 8 napig sátorral a hátunkon jártuk a hegyeket, gleccsereket, nagy folyóvölgyeket, bezárt bányavidéket, tengerpartot, mert érdekelt minket Svalbard úgy, ahogy van, a növényei, állatai (pl. az élő rénszarvasai), felszíne, a belseje, persze Longyerbien is, izgalmas múzeumaival.
A borait kihagytuk. És a cukrászsüteményeit sem állt módunkban lefikázni.

Annamária Fördős 2019.11.07. 22:15:37

@Bodli: Longyearbyen lesz az.
Ilyen címmel, gasztro témájú blogba mégis milyen beszámolót vártál?

Alick 2019.11.07. 22:30:29

@Bodli: Kinek a pap, kinek a papné, kinek a papsajt... :)

Sean MacTíre 2019.11.07. 22:57:28

@Bodli: a te utazasod effektive ugyanolyan rossz volt a bolygonak, csak te megindokolod azzal, hogy sajat ertekrended szerint magadnak legalabb jo volt ( azaz pont ugyanugy tojsz a bolygora es a gyerekeink jovojere ).

En turazni is es enni is szeretek.

Erdekes modon turahoz se kell messze repulni, lehet, hogy ez meglep majd, ha olvasod. Egeszen biztos vagyok benne, hogy az ottani hegyek jol megvoltak nelkuletek elotte is, semmit sem adtatok hozza semmihez, csak pont ugy belepisaltatok a kozos medencebe mint szerinted a posztolo.

De ha gondolod cafolj meg, es mondd el, hogy a te utad miert volt jobb. Unikornis puki jott a repulobol?

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2019.11.08. 07:36:10

Jó poszt!

Valamelyik csatornán "ment" egy sorozat Svalbardról, benne többek között egy fantasztáról, aki üvegházban friss salátát/zöldséget termeszt az étterem számára.

És ha már megemlítetted a Matbaren-t:

hobbiszakacs.blog.hu/2009/06/08/csillagos_ebed_stockholmban

(Érdekes, hogy a desszertjük hasonlít a posztodban szereplőre).

Annamária Fördős 2019.11.08. 09:02:55

@Hobbiszakács: érdekes lehet, hogy oldja meg a veteményest, ha fél évig nem süt a nap. De nem vagyok kertész, úgyhogy lövésem sincs.

Sajnos nem említhető egy lapon a Matbarennel a svalbardi étterem, de a körülményekhez képest tényleg csodát művelnek.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2019.11.08. 14:51:15

Üvegházi lámpákkal.

Stockholmban fűszernövényeket és banánt termesztenek eladásra. Izlandon pedig wasabit.