Tourmand

Az 5 kedvenc gasztroélményem Peruból

2017. augusztus 02. - Tourmand

Amikor össze szerettem volna állítani egy listát a perui étel- és italélményeimről, 3-ról indultam, de a végére alig bírtam 15-nél megállni. Ebbe pedig bele sem számoltam a 3 klasszikus perui turistacsalogatót: a ceviche-t, a tengerimalacot, és a lámát. Ezek közül amúgy is csak a lámát kóstoltam meg, ami ugyan kellemes vacsora volt, de felőlem lehetett volna bivaly, teve vagy akár kenguru is. Ennél a 3 különlegességnél sokkal ízletesebb, és drámaibb fogásai is vannak a perui konyhának véleményem szerint. Azokról amik nem kerültek be a legjobb 5-be a cikk végén emlékezem meg egy galériával. A helyes megfejtést pedig a képaláírásokban kell keresni, ha gondok adódnának a beazonosítással.

1. Chicha morada

Kezdjük egyből a legmetálabb perui itallal, a chichával, ami nem más mint egy kukoricából erjesztett alkoholos szomjoltó. A kukorica az inkáknál és pre-inka népeknél is szent növénynek számított, az ebből készült chicha pedig a legnagyobb ünnepélyek, fesztiválok főszereplője volt. Az emberáldozatoknál a chicha készítéséből visszamaradt zaccal dörzsölték be az áldozatot, és az inkák királya személyesen ajánlotta fel egy aranytálból az nedűt Intinek, az inkák napistenének. Aztán napokig tartó ivászatot és orgiát rendeztek, amire a spanyol konkvisztádorok is csak pislogni tudtak.

Az inka ösvény mentén, helyiek által kínált házilag erjesztett légylepte chichákat nem kóstoltam meg a vezetőnk kifejezett kérésére. Bezzeg a hordárok kaptak egy literrel reggelire és ebédre is. Fel is futottak a 40 kilós zsákukkkal a Halott Asszony-hágón az amerikai focianyuk teljes glampinges menetfelszerelésével. Én a kokalevéltől hajtva, a kis 25 literes Haglöfsömmel és hálózsákommal egy óra lemaradással értem csak be utánuk a táborba, úghogy lehet hogy mégis a a chichában van az élet, erő, egészség. Az első pihenőn már mi is kaptunk az ital nem erjesztett, alkoholmentes verziójából, a chicha morádából. A színét a lila kukoricától kapta, amit fűszerekkel, gyümölcsökkel és cukorral főznek össze, majd lehűtve kínálják. Azóta is lila kukoricát keresek, ha benézek valamelyik finn piacra, de sajnos még nem jött velem szembe egy cső sem. 

chicha_morada.jpg

 

2. Churros

A dél-amerikai churros annyiban különbözik a spanyoltól, hogy krémmel töltik, és nem csokiszószba mártogatják. Peruban, ahol minden sarkon áll egy árus, csokis és karamellás töltelékkel találkoztam. Mivel olcsó alapanyagból készül ez az olajban sült tészta, ezért a helyiek is előszeretettel vásárolják. Éppen ezért ha az ember talál egy jó helyet, akkor mindig meg kell állnia egy fánkra mikor elhalad mellette, mert lehet hogy legközelebb már csak hűlt helye lesz az aznapi készletnek. Amúgy megkósoltam a gettó és a fine dining verziót is, az 50 centes változat ugyanazt hozta mint a világ egyiklegjobb éttermében, a Maidoban kapott desszert.

3. Chicharrón, azaz jófajta, zsíros sült hús

Finnországban halízű a sertéshús, és többnyire előcsomagolva árulják a végletekig zsírtalanított darabokat. Ezért ha külföldön járok, akkor bevásárolok zsírból, és mindenhol a legcupákosabb falatokat keresem az étlapon. A képen látható árust az arequipai piacon szúrtam ki. Semmi mást nem kínál, csak sülthúsos zsemlét úgy ránézésre kb 40 éve. A recept pedig egyszerű, a lapockát vagy császárhúst előfőzik egy fűszeres lében, majd zsírjára sütik. Felszelik a vendégnek, beletömik egy vizes zsemlébe, és megpakolják egy kis paradicsommal és limelével kevert szeletelt vöröshagymával. 5 hozzávaló csupán, de még fél év után is emlékszem az ízére. Ha ez a szendvics indulna az amerikai elnökválasztáson, még orosz közbenjárásra se lenne szükség a győzelemhez,  annyira közkedvelt. Chicharrón for el presidente!

4. Pisco Sour

Egy dél-amerikai klasszikus koktél, aminek az alapja a helyi brandy, pisco és lime. A perui brandy a nevét arról a kikötővárosról kapta, ahol disztilálták, és hajókra tették, hogy aztán a spanyolokat gazdagítsa. Habár már a XVIII. században is fogyasztottak pisco alapú kevert italokat, a végleges receptet egy Amerikából bevándorló mixernek és bártulajdonosnak, Victor Vaughen Morrisnak köszönhetjük, aki Limában telepedett le. A végső recept pedig a következő: 4.5cl Pisco, 3cl lime lé, 2cl szirup, 1 tojásfehérje. Állítólag a hegyibetegséget is gyógyítja, úgyhogy Cusco környékén a turisták legjobb barátja. Én pedig nem akartam az inka túra sikerességet kockáztatni, úgyhogy szorgalmasan, rendszeres időközönként vettem magamhoz az orvosságot. Nem is volt semmi bajom a négynapos expedíció során.

5. Lucuma és a gyömülcsturmixok a piacról

A lucuma porral még friss szuperfood termékfejlesztő-segédként találkoztam. Biztos voltam benne, hogy csak szivatnak a kollégák, mikor megkóstoltatták velem a sárga port. Nem hittem el, hogy ez a süteményes, diós, linzeres íz egy gyümölcshöz tartozik. Ezek után alig vártam, hogy megkóstolhassam a friss gyümölcsöt is Peruban. Az első piacozásunk alkalmával feltűnt, hogy a kifőzdés részen rengeteg gyümölcslé - és turmixárus kínálja a termékeit. A kínálat mindenhol megegyezik: rengeteg zöldség- és gyümölcsfajta, és ezek  végtelen kombinációja, hol sűrített tejjel feljavítva, hol magában. Azután csak lucumát kerestem mindenhol, és nem is volt nehéz rátalálni, mivel készítenek belőle fagyit, sütit, csokit, de még a reggeli lattémat is kérhetem lucumásítva. Állítólag még egészséges is, de még ez sem tudta elvenni a kedvem attól, hogy kilószámra fogyasszam.

A legjobb Peruban a töménytelen mennyiségű firss zöldség és egzotikus gyümölcs volt. Nem tudom hogy a fajtaváltozatosság miatt ennyire ízletes náluk minden vagy azért, mert még az Andok eldugott szegleteiben is egy nagymamákból álló szakértőcsoport főzi a vacsorát. Mindenesetre a következő szülinapomra egy perui éttermet kérek a szomszédba magamnak Chtulhutól. Addig pedig jöjjenek a delikvensek, akik lecsúsztak a listáról

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr5112676557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása