A kedvenc orosz kolléganőm az először egy egész életre szóló, de végül 6 hónapra sikeredett kiruccanása Dubajba hivatalosan ma ér véget. Nem kell siratni, a történet happy enddel végződött, egyszerűen megunta az éghajlatot, és kapott is egy jobb ajánlatot Helsinkiből, úgyhogy amilyen hirtelenséggel hagyta el az országot, olyan gyorsan vissza is tért. A hétvégén pedig át is ugrik hozzám, és már előre megrendelte tőlem a lehetséges legfinnebb vacsorát. Kap majd természetesen spenótospalacsintát meg karéliai pirogot, finn húsgombóccal és vörösáfonyalekvárral, de desszertnek a lenti snejdig, kicsit kölcseys beötésű figuráról elnevezett süteményt fogom elkészíteni.
Johan Ludvig Runeberg svédajkú finn költő, a finn himnusz szövegének a szerzője, a második legemlékezetesebb tette pedig, hogy minden reggel a felesége, Fredrika által készített mandulás málnás süteményt fogyasztotta egy bögre punccsal. A legenda szerint a recept egyenesen Fredrikától származik, de az is lehetséges, hogy egy Lars Astenius nevű porvói cukrásztól schmittelték. A költő születésnapja, február 5.-re esik, ami Finnországban zászlós ünnep, az újévi másnapossági hullám után pedig egyből meg is jelennek a boltok polcain a kettesével csomagolt sütemények. Elég drágán mérik őket, viszont nem igényel különösebb konyhatechnikai mutatványokat az elkészítése, úgyhogy érdemes otthon próbálkozni velük. Az én receptem több évnyi R&D munka eredménye, már csak egy költőt kell találnom hozzá, hogy véleményezze.
A korábbi változat az 5 bejegyzést megért skandináv gasztroblogomba is kikerült 8 évvel ezelőtt, aki megtalálja mindkettőt, az inkább ezt az updatelt verziót használja.
Hozzávalók:
A tésztához(12 Runeberg formában sütöttt sütihez, 18 muffinformás sütihez)
3 tojás
225g vaj
3,5 dl kristálycukor
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál só
4,75 dl finomliszt
1 maréknyi mézeskalács vagy száraz fahéjas/karamellás keksz
1 dl kenyérmorzsa vagy zsemlemorzsa vagy panírmorzsa
1 dl frissen facsart narancslé
2 evőkanályni mandulalikőr
1,5 dl darált mandula
Díszítésnek:
málnalekvár
2 dl porcukor egy evőkanálnyi vízzel kikeverve
Elkészítés:
Minden hozzávalónak szobahőmérsékletűnek kell lennie, mikor nekiállunk dolgozni. Először habosra keverjük a kristálycukrot és a vajat, majd hozzáadjuk a sütőport, szódabikarbónát, sót. Összedolgozzuk. Feltörjük a tojásokat, lazán villával összekeverjük őket. Fontos, hogy ne egyből hűtőből elővett tojással dolgozzunk. A tojásokat apránként adjuk a cukros vajhoz folyamatosan keverve. Ha az összeset belekevertük a masszábba, akkor robotgéppel még 2-3 percig habosítjuk.
Összekeverjük az összes féle, fajta morzsát a liszttel, és a keverék egyharmadát hozzáadjuk a tojásos-vajas masszához. Majd ha elkevertük alaposan, jöhet a második harmad, majd a harmadik. Ekkor hozzáöntjük a narancslét, a likőrt, majd az őrölt mandulát. Runeberg sütiformában vagy kivajazott muffinformában (mindkettő szigorúan csak 3/4-ig töltve), de akár egészben is meg lehet sütni, tortaformában.
180 fokos előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt készül el. Ha kihűlt lehet kreatívkodni a málnalekvárral és cukormázzal.
A tavalyi utakról, és megkóstolt ételkülönlegességekről kikerülő beszámolóimról pedig leghamarabb úgy értesülhetsz, ha követsz Facebookon! Ha pedig arra vagy kiváncsi, hogy valós időben mi van a tányéromon, akkor nézz rá az Instagramomra.