Általános iskolában volt egy biológiatanárom, akinek visszatérő okítása volt a következő mondat: "Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!". Ezt akkor a fejlődésben lévő, tudásra szomjazó agyam sehogy sem bírta befogadni, egyszerűen nem tudtam értelmezni a kijelentést. Szólni persze nem mertem feltörekvő zsebattenboroughként. Hiába jött át az üzenet azóta, és ugyan a mocsári zsurlót és fehér libatopot még 33 éves fejjel is felismerem, ezt a mondatot azóta sem tudtam magamévá tenni. Az én fejemben, aki az evésben nem találja meg az örömöt, az másban is valószínűleg csak a túlélésre játszik, és a művészetekben, sportban, de még a napelementében sem találja a hozzáadott értéket. Lehet így ugyan élni, de minek! Ellenben, aki olyan lelkesedéssel tud beszélni az ételről, mint én, egyből a pajtásaim legbelső körébe kerül. Még akkor is, ha életben nem találkoztam az illetővel, csak a virtuális nyilatkozatai, állásfoglalásai, alapján tudom, hogy ha egyszer összefutnánk, akkor pirkadatig beszélgetnénk bontóasztalnyi sült oldalasokról, vagy éppen a nagymamánk almáspitéjéről

Barack Obama és családja is ebbe a besorolásba tartozik, ilyen lelkesedéssel még nem láttam államférfit hamburgert enni, és mivel szenvedélyesen hirdeti a kedvenc lelőhelyeit, és változatait, ezért pontosan tudjuk, hogy hol lehet megkóstolni egy elnöki burgert, és egy Obama által jóváhagyott jalapenos sajtburgert akár már a párizsi Five Guysban is rendelhetünk. 

A legelső Five Guyt Lortonban, Virginiában alapították 1986-ban, azóta már több mint 1000 éttermet nyitottak többek között Franciaorszában, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, de a Közel-Keleten is terjeszkednek nagy sebességgel. A menüjük könnyen átlátható: hotdog, szendvics, hamburger, sült krumpli és milk shake, nekem más nem is kell a fast food boldogságomhoz, úgyhogy 4 Micehlin-csilalg közé még pont be tudtam szorítani egy kis igazi amerikai életérzést a legutóbbi párizsi látogatásomon.

• 
• 
• 

A hamburgerekhez 15 feltét közül lehet választani, amibe ketchup, szószok, hagyma, paradicsom és saláta is tartozik. Mivel én nem favorizálom a burgerem zöldséggel tálalva, ezért a hagyma, jalapeno, csípős szósz alapváltozatot rendeltem, a kísérőm szendvicsébe pedig gomba és bacon is került. Habár a sült krumplijuk is legendás - földimogyoróolajban sütik ki - nem bírtam magam rávenni, hogy dobjak még egy félnapnyi kalóriaadagot a francia cukrászsüteményekkkel kibélelt napomra. Amíg pedig a rendeléseket vártuk, elmerültünk a a Twin Peakset és a Stranger Thingset ötvöző belsőépítészeti megoldásokban, és designelemekben.

• 
• 
• 

A tálalás meglehetősen puritán volt még egy nemzetközi fastfood lánchoz képest is, a papírzacskóban kiadott, alufóliába csomagolt házias kinézetű hamburgerek a 20 évvel ezelőtti rám-szakadékos osztálykirándulások fílingjét idézte meg, gondolom nem véletlenül. Ilyen komoly rajongótábor mellett már alig vártam, hogy végre én is beleharaphassak a díjnyertes hamburgerbe. Nem is kellett csalódnom, valóban hozza az elvárt szintet, a titkos recept alapján készült zsemle nem túl édes, a húspogácsa is kellően vastag és egyáltalán nem száraz, az amerikai lapkasajtért pedig alapból odavagyok az annattonak köszönhető fűszeres ízvilág, és a sajt olvadékonysága miatt. Ekkor már sajnáltam, hogy nem szorítottam helyet a legendás sültkrumplinak, de desszertnek még lapátoltam magamnak az ingyenes földimogyoróból, ami minden rendeléshez járt. A februári dubaji utam után majd a sültrkumpliról is tudok véleményt alkotni, és alig várom, hogy a milkshaket is lemeózzam.