Tourmand

Péniszhal és élő polip - extrém streetfood Dél-Koreából

2018. január 21. - Tourmand

Ha utazom akkor mindig megpróbálok egy piacot is megkörnyékezni, hogy megmerüljek a helyi kultúrában. Az ország gazdasági és földrajzi adottságain túl néplélektani következtetéseket is le lehet vonni a termelők és kifőzdék kínálatanák felmérése után. Novemberben a koreai barátnőm vitt terepgyakorlatra a szöuli Gwangjang bazárba, de a piacos napokkal valahogy nincsen szerencsém mostanában, a bangkoki kiruccanásom egy közepes mértékű másnaposság nehezítette, Szöulban pedig épp egy kétnapos ételmérgezést hordtam ki lábon. Na de mit esznek a koreaiak a sült kolbász és tejfölös lángos helyett, miután telepakolták a cekkerüket kimcshivel és kocshudzsanggal? Előre lelövöm a poént: a koreaiak szeretnek enni, BÁRMIT. Akinek pedig kicsit érzékenyebb a gyomra ma reggel, vagy már a fővámtéri piac napszemüveges-kalapos, pultba állított félsertésének gondolatától is kirázza a hideg, az inkább ne hajtson tovább, vagy legalább ne lapozza végig a képeket, amiket  készítettem.

A szöuli utamat már azóta tervezgettem, mióta Oh Dae-su egy szál kalapáccsal rendezett le egy folyosónyi gengsztert az Oldboy című filmklasszikusban. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az élő polipevős jelenet nem Chan-wook Park zseniális sokk-keltő húzása, hanem egy létező, mezei koreai étel továbbgondolása. Szerencsére azért létezik fogyasztható streetfood Dél-Koreában, akár a távol-keleti ízekkel még csak ismerkedőknek is, de a piaci sétám végére, azért az extrémek fogássokkal is találkoztunk, amikre bevallom őszintén akkor sem fizettem volna be, ha nem kellett volna folyamatosan színeset ásítanom.

Bindae-tteok (빈대떡)

A koreaiaknak többféle palacsintájuk is van, de ők nem a túrós-mazsolás vagy lekváros vonalat képviselik, minden liszttel és tojással, és egyéb hozzávalókkal dúsított olajban sült ételt lepalacsintáznak. Aki szereti a tócsnit, annak ez az artériagyilkos koreai változat is tetszeni fog. A kedvencem eddig az újhagymás, pajeon(파전) volt, amíg meg nem ismertettek a barátnőim Dél-Korea legismertebb mungóbab palacsinta sütőjével. A bindae-tteok eredetileg a Csoszon dinasztia egyik északi tartományából származik, és már a 17.századból is maradtak fent feljegyzések az elkészítésének a menetéről. A darált beáztatott mungóbabhoz annyi vizet adnak, hogy egy sűrű masszát kapjanak, majd aprított mungóbabcsíra, kimcshi, sertéshús, hagyma és fokhagyma kerül bele. Bő olajban kisütik majd kimcshivel és szójaszószban áztatott  vöröshagymával küldik ki a vendégeknek. Talán nem is nyithattam volna a kényszerböjtömet alkalmatlanabb étellel, de nem akartma Kyurit megbántani, és tudtam, hogy mire pályázik a banda másik része, úgyhogy inkább ettől laktam jól, mint a menüsor hátralevő csápos, gyűrűsférges részétől.

Kimbap (김밥)

korea2_1.jpg

Ami nekünk a szendvics, az a koreaiaknak a kimbap. Sok helyen kapható, olcsó, kompakt,  könnyen tárolható, és még csak evőeszköz sem kell az elfogyazstásához. Kinézetre ugyan a japán makiszusihoz hasonlítható, mivel szintén a rizs, és hínár adja az étel vázát, de a kimbap bármilyen nyers vagy főtt feltéttel megtölthető. A leggyakoribb töltőanyagok közé a sajt, virsli, danmuji (단무지) savanyított retek, kimcshi, és természetesen tengeri állatok tartoznak.

Ttokpokki (떡볶이)

korea9_1.jpg

A karettok evésének gyönyőrűségéről már lelkendeztem pár hónapja, a rágós rizstészta rudacskák, és az umamibajnok ragacsos szósz elfogyasztásából adódó boldogságmennyiség valahol a bébipandaölelgetés és egy lassan hömpölygő tengerparti naplementés mojitózás között helyezkedik el. Koreában minden sarkon legalább 3 árus kínálja a saját verzióját, éppen ezért volt bajban a Midnight Runners két rendőrkadétja akiknek egy zacskónyi ttokpokki származását kellett megtalálniuk, hogy felgöngyölítsenek egy elrablási ügyet. Habár az éttermekben kapható zöldségel, hússal felturbózottt változata, akkor is a phodzsangmacsháknál, utcai árusoknál kapható puritán verzió az igazi, amiben csak rizstészta és szósz van, esetleg egy egész főtt tojás. A vörös szósz enyhén édeskés és csípős, az umamiért pedig a hínáros szardellás alaplé felelős, de cseppet sincs halíze az ételnek, a csiliszósz és aprított újhagyma felülírja azt szerencsére. 

Péniszhal (개불)

Itt pedig már elérkeztünk a virtuális piaci sétánk azon részére amit nem ajánlanék kezdő gasztroturistáknak. A Koreai-Félsziget földrajzi elhelyezkedése miatt nem szenvednek hiányt tengeri állatokban, sekély tengerpartjaik, és nyílttengeri területeik is vannak, és ezt ki is használják: mindent megesznek, ami nem fúrta be magát 3-ra a homokba, vagyis igazából nincs menekvés, mert még azt is kitúrják. Az úszó fekáliára hasonlító tengeri uborkán már meg sem ütközöm, a színes aszscídiák és zsákállatok legalább érdekesnek tűnnek, de a koreai péniszhalat, ami igazából egy tengerlakó féreg, leginkább egy lovecraftos-gigeres lázálomban tudnám elképzelni. Ha pedig ez nem lenne még elég visszataszító, akkor többnyire nyersen fogyasztják. A helyiek csak kutyapöcsnek becézgetik, és ez sem tette vonzóbbá számomra, úgyhogy nagylelkűen felajánlottam az én adagomat a vendéglátóimnak.

Sannakji (산낙지)

korea13_1.jpg

Ugyan nekem is van számos morbid gasztrofétisem - nincs olyan erjesztett étel, amire ne vetném rá magam cuppogva - de az élő és féligholt állatok nem tartoznak ide. Az osztrigától kiráz a hideg, a Noma élő rákjáért meg egyenesen haragszom, de a legextrémebbek mégis csak a koreaiak és a még mozgó, frissen lecsapott polipkarok iránti imádatuk. Az sem zavarja őket, hogy akár meg is halhatnak egy nem eléggé megrágott tekergő csáptől, sőt a legfanatikusabbak egyből az állatról rágják le a végtagokat. Mi nem voltunk ennyire bátrak, és a fej nélküli változatot rendeltük , de így is meg kellett küzdeni a tányérhoz makacsul ragaszkodó karokkal.

A túra végére ugyan nem újult ki az ételmérgezésem, de nem is éheztem meg még jó pár napig. A koreai barátnőm júliusi budapesti kirándulásához pedig várom az ötleteket, nehogy már azt higgye, hogy a koreaiak a legtökösebb gasztronauták.

Biztos vagyok benne, hogy találkoztál már hasonlóan cifra helyi specialitásokkal, úgyhogy ne fogd vissza magad, és oszd meg velünk! A tavalyi csavargásaimról, és megkóstolt ételkülönlegességekről kikerülő beszámolóimról pedig leghamarabb úgy értesülhetsz, ha követsz Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://tourmand.blog.hu/api/trackback/id/tr6813570959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arcz/off 2018.01.21. 11:36:04

a magyar konyhában a megkövetelt elfogyasztandó mennyiség az extremitás, bár, amikor pár hetet vietnamiakkal töltöttem, és az ételekről beszélgettünk, a kakastöke-pörkölt említésétől is láthatóan rosszul lettek.

Tourmand 2018.01.21. 12:13:32

@arcz/off: pont a vietnámiak?:) pedig aztán a kacsaembrió héjában és a patkánysült nem tűnik gusztább opciónak.

bcrics 2018.01.22. 16:26:46

A koreai baratnot elvinnem egy disznovagasra, meleg sült vér, hurka-kolbasz-toroskaposzta kostolasra.

protézisesh 2018.01.22. 17:30:35

A patkanysult fejben dol el. Ugyanolyan ragcsalo, mint a nyul.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2018.01.22. 17:31:27

@bcrics: Hurkájuk van a koreaiaknak is, belet esznek grillezve, a magyar pacalt pedig boldogan eszik, szóval akkora problémát nem jelentene nekik.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2018.01.22. 17:32:24

Az édességeket teljesen kihagytad? Pedig az van igazán az utcán.
Meg az udong és halpaszta levesek.

Tourmand 2018.01.22. 18:40:41

@Pallos Levente: Sok minden kimaradt. Dél-Koreában minden van, és imádnak enni. Ezt nagyon becsülöm bennük. De nem értem hogy lehetnek ilyen mini méretűek. 40 kilós kiscsajok kettesével kérik ki a kilónyi koreai körömpörköltet (jokbal), amitől én két napig a halálomon voltam.

Tourmand 2018.01.22. 18:42:59

@protézisesh: a tengerimalac se ment le, a patkány se fog. nyuszi vagyok.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2018.01.23. 09:11:31

@Tourmand: Azt nem minden nap eszik. Viszont az iváshoz zsíros kaja kell, ezért is nyomják a sok grillezett húst.

Zs_ 2018.01.24. 11:50:20

Tejberizs, esetleg gyumolcsrizs. Ezektol az azsiaiak sokkot szoktak kapni.
süti beállítások módosítása