Pont a héten kérdezték meg tőlem a szintén kajapornóra fogékony barátaim, hogy hogyan választom ki az éttermeket az utazásaimhoz. Azt ugyan nem mertem nekik bevallani, hogy én bizony az éttermekhez választom az utazásaimat és nem fordítva, de van néha úgy, hogy csak szerencsés kísérőként, vagy üzleti útba bújtatva jutok el egy-egy újabb régióba. Iyenkor pedig mint minden gasztroutazó, az étteremkalauzokat, Instagramot és a már terepen lévő barátokat veszem elő a programszervezéshez. Mivel az étkezések száma véges egy utazás során, és a gyakran akár egymásnak ellentmondó ajánlások száma magasabb az útba belepréselhető étteremviziteknek, ezért sokszor kvantitatív módszereket alkalmazok, és a többségre hallgatok. Az Egyesült Arab Emírségekbe utazva valóban nehéz dolga van az egyszeri gasztronautának, mivel több sztárséf is nyitott itt kulináris külképviseletet az országban Pierre Gagnairetől, Giorgio Locatellin át, Virgilió Martínezig, de a közel-keleti ízek kedvelői is alámerülhetnek a jemeni, török, libanoni vagy akár iráni gasztronómiában. Akit pedig az extrém helyszínek és építészeti megoldások érdekelnek, az ebédelhet a víz alatt, de akár Dubai felett is 122 emelet magasan. Az építész kísérőm unszolására pedig az utolsó csoportból is kellett választani. Mivel egy túlméretezett akváriumban elfogyasztott ebéd valahol a foghúzás és tavaszi nagytakarítás között helyezkedik el nálam élvezeti értékben, ezért a világ legmagasabban fekvő éttermébe a Burj Khalifa épületében 422 méteren üzemelő At.mosphere-be foglaltam asztalt.

Dubai nem a visszafogottságáról és puritánságáról híres, ezt már  akkor sejthetjük, amikor a gép közelít a város felé, ami akár a Super Mario Bros 3 egyik pályájának is elmenne a valótlan alakú mesterségesszigeteivel, és a semmiből előbújó felhőkarcolóival. Mi is pompára rendezkedtünk be, a kiküldött rider is szigorú öltözködési és viselkedési szabályokat listázott, aztán az egyperces liftezés után felérve konstatáltunk, hogy rajtunk kívül senki sem vett komolyan. Az egyensusogóba öltözött kínai családot sem küldték haza, hogy bújjanak a vasárnapi chőngszámcoeng saamjukba.

A panoráma viszont valóban egyedülálló, a lounge rész a tenger felőli oldalon van, míg az étterem az ellenkező irányba néz, viszont a legimpozánsabb kilátás a mosdóból nyílik, a lábunk előtt hever a Dubai szökőkút, és a Dubai mall. Ha lenne budiselfie toplista, ez a helyszín biztos felkerülne rá.

Miután kellőképp kibámultunk magunkat, nekiestünk az étel-és itallapnak.A felkínált pezsgőt kihagytam, helyette a bourbon és Chambord alapú fekete szedres- füstölt tömjénes koktélt választatottam, ami összetétele és kinézete alapján szerintem a ördögűzők által frekventált vatikán körüli kocsmák állandó happy hour kínálatába is felférne. Mindenesetre nem válttam füstté, úgyhogy nem annyira hatásos démonűző, mint amilyennek a hozzávalói alapján tűnt.

• 
• 
• 
• 
• 

Az étlapon helyi ízeket hiába kerestünk, főleg importált tengeri alapanyagok, és japán wagyu marha szolgálta ki a vendégek luxus iránti éhségét. Üdvözlőfalatnak osztrigát kaptunk, amit egyből le is passzoltam, majd kihozták a megrendelt kacsaterrinemet. A hűtő ízén kívül más nem nagyon dominált a fogásban, és a méretes csontdarab is visszafogta a már padlótfogott lelkesedésem. Már kifejtettem, hogy én ilyen esetben hogyan viselkedem, úgyhogy a pincér kérdésére csak annyit válaszoltam, hogy megfelelt az étel. Viszont addig erőskődött, hogy valljak színt, amíg el nem modntam neki, hogy íztelen, és alacsony minőségű volt a fogás a véleményem szerint. Majd ezután kaptam egy leckét arról, hogy a kacsaterrine-nek konkrétan íztelennek kell lennie, és legközelebb majd válasszak mást. Az orosz stílusú ügyfélszolgálatot a közepes őz, és a kiváló rare wagyu steak sem tudta feljavítani.

• 
• 
• 
• 

Ha már kifizettük az ablakdíjat, ugyanis az ablak melletti asztalok felárasak, akkor desszert nélkül már nem hagyhattam el az éttermet. A lapról a sós karamellás, almás és miszós triót rendeltem, ami a Cedric Grolet idéző almaformában érkezett, amit édesmiszohabbal és zöldalmakockákkal töltöttek meg. Utolsó szó jogán pedig szárazjég ágyon érkezett kavicsok közül kellett kiválasztani az ehető, passiógyömölccsel töltött bonbont.

• 
• 

Az At.mosphere nem egy jó étterem, kizárólag a helyszín miatt téved be a vendégek nagy része. Pedig akár jók is lehetnének, ha a felszolgált étel is emlékezetes lenne, és nem körözné le, bármelyik bib gourmandos bisztró Budapesten. Remélem a Szaud-Arábiában épülő kilométeresmagasságú Jeddah Towerbe, ha éttermet is terveznek, akkor nem csak a vizuális, hanem a kulináris élvezetekre is figyelnek majd. De most komolyan, létezik olyan különleges panorámájú étterem, ahol nem feledkeztek meg az olyan elhanyagolható apróságokról, mint hogy mi kerül a gyönyörőséges, és méregdrága Pordamsa tányérokra? Aki tud ilyenről, ne tartsa magában.