1 indonéz és 3 magyar húsimádó beül egy orosz vegán vacsorára... Ez nem egy vicc kezdete, hanem a szülinapi merényletem a családom ellen, legalábbis ők így látták a helyzetet, amikor bevallottam nekik, hogy feliratkoztam a nevükben Oroszország legjobb séfjének, Vladimir Muhkinnak a tematikus vacsorájára. Mentségemre legyen mondva, más választásom nem volt, mivel azon a hétvégén csak egy vacsorát rendezett a netflixes Chef's Table-ben is feltűnő White Rabbit séfje, és mivel a liturgikus naptár szerint, épp a böjt közepén érkeztünk Moszkvába, ezért nem volt mit tenni, mint beletörődni  sorsunkba, és Google Mapsen rákeresni a legközelebbi, késő este is nyitvatartó cseburecsnajákra. Pedig gondosan előkészítettem a terepet, meséltem a jávorszarvasajakól és hattyúmájból készült fogásokról, illetve együtt felidéztük az orosz kulinária klasszikusait, hogy aztán a vacsoranaptár publikálásakor szembesüljek azzal a kandikamerás műsorba illő pillanattal, amikor rákattintottam a dátumra: veganszki szett. Job tvojú máty, gondoltam magamban, hogy adagolom én ezt be a velőscsontot szívószállal falatozó férjemnek, és a feladott poggyászban feldolgozott féldisznóval érkező kíséretnek?! Nem láttam más kiutat, mint lefoglalni egy asztalt az étteremben egy koktélokkal és zakuskival tarkított elővacsorára, hogy aztán kellően alapozva érkezzünk a privát böjtivacsorás estre, amit pár szinttel lejjebb, egy erre kialakított látványkonyhában tartottak. Öveket becsatolni, indul a menet, vigyázat képmennyiségben fajsúlyos, és hosszú post lesz.

A San Pellegrino étteremlistáján a 23. helyen jegyzett White Rabbit a Szmolenszkaja Passzázs, egy bevásárló-és irodaküzpont, legfelső emeletén üzemel, és a Hét Nővér, a Sztálin által építtetett monumentalista orosz barokk felhőkarcolók egyikére néz, és éjszaka leginkább egy sötét Marvel képregényadaptációra hasonlít. A fehér nyulas képek és dekor ugyan váratlan húzás egy olyan étteremtől, ami az orosz kulináriára épít, és hazai alapanyagokat dolgoz fel újhullámos fogásokká. Miután 3 átszállással fellifteztünk a 16. emeletre, és elfoglaltuk asztalunkat először az itallapot futottuk végig. Oleg Reshetnyakov koktéljai legendásak, és mivel a mixológus egyben szakács is, ezért az étlaphoz párosították a koktéllapot is. Amúgy is jobban bíztam az orosz vodka hírnevében, mint az orosz boréban, és most kivételesen jók voltak a megérzéseim.

Mivel másfél óránk volt a vacsoraklub kezdetéig, ezért nem a kóstolómenüt választottuk, hanem ráböktünk az étlapon azokra a fogásokra, amik minket a legjobban érdekeltek. A pincérünk próbált nekünkugyan személyreszabottan segíteni, de egy halmentes (c'est moi) és egy cukiállatot nem evő (ma mère) egyén étrendjét  figyelembe véve nem sok minden maradt az étlapon, mivel még a libamájat és szarvasgombát is kaviárral ízesítették. Lingua franca hiányában a felszolgáló frusztrációja egyre csak nőtt minden egyes hozzávalóra irányuló kérdéssel, úgyhogy galád cselhez folyamodtam, és rendeltem a cukiállatos kínálatból is, nem említve az asztaltársasgnak a döntésem. Bocsi anyu, a levegőn szárított sonka valójában ló volt, viszont cserébe ettem a tengeri sünből, és a borjúnyelves pirozskiból a pozitív karma-egyensúly érdekében. A tengeri állatot a ponzu és a fürjtojás sem tette kívánatosabbá, viszont a marhanyelves töltött tészta felülírta az eddigi nyelves ételeim rettenetes emlékeit. A desszertek közül a jávorszarvastejes jégkrém szólongatott, annak ellenére, hogy északon élek, még nem volt lehetőségem megkóstolni. Nem bántam meg, sűrű tejszínes fagylalt volt, sóskaramellás töltelékkel. Én eddig azt hittem, a jávorszarvas nem háziasított állat, úgyhogy nem tudom hogyan sikerült Muhkinéknak megfejniük egy példányt. Ha valakinek megvan a Semjén Zsolt baklövését(muhahaha) leleplező dokumentumfilmes elérhetősége, akkor küldje már át, lenne pár kérdésem a fickóhoz.

Az előétellel és aperitiffel jóllakó terv rosszul sült el, ugyanis az elfogyasztott választék kellőképp meghozta az étvágyunkat, és farkaséhesen érkeztünk meg a zöldséges buliba utolsóként, úgy látszik rajtunk kívül mindenki tűkön ült már, hogy végigehesse a veteményest.

Vladimir nem szórakozott, egyből belecsaptunk a lecsóba, nem mást kísérelt meg, mint a pánszláv kulináris kultúra fundmentumának, a szalonak a vegánosítását. A helyzetet úgy lehetne leginkább lefordítani egy  magyar gasztronómia analógiára, mintha Bíró Lajos kínálná a legendás hideg libamáját állati alapanyogoktól mentes verzióban. Mindamelett, hogy még a szcenárió gondolata is totális blaszfémia, mindenki csípőből vágná rá, hogy lehetetlen küldetés, legalábbis az élvezeti érték vesztesége nélkül kivitelezve. Na de éppen ezért a világ egyik legjobb séfje Vladimir Muhkin, 2 perc alatt készített egy zöld kókuszdió húsából egy kis fokhagyma és kapor hozzáadásával vegán szalot. A "Majdnem olyan jó, mint a magyar szalonna!" felkiáltásra ugyan felhúzta a szemöldökét, és egy vicceskedő, de határozott nem-mel lezárta a vitát, de azért az olvasók csak tudják, hogy a füstről frissen leszedett langyos tokaszalonnához fogható termék nem létezik ebben a műfajban.

A delegáció másik fele ekkor még nem volt megygyőzve arról, hogy jóllakunk, nekik készült a következő "fogás" a búzából főzött vodka, amiben egy egész uborkát is elrejtettek. Majd hirtelen beindult a munka  a konyhában, sorra érkeztek a fogások: először a préselt sütőtöklé, és szarvasgombás kesudiós töltött táska, majd a céklarózsák mandulatejszínben, kaporolajjal.

A laktatóbb ételek sorát nyitó fogás a hagymaszirmokba kanalazott borsó volt vinaigrette-tel, majd ezt követte a párolt káposzta ponzuval és égetett káposztapelyhekkel. Ekkor még bizakodva néztem a menüsorom elébe, mert nem sejtettem, hogy a zucchini porridge fantázianevű étel valójában a nemezisemet, a karalábét takarja, amin a sült tempehkockák sem segítettek sokat. A banda több tagja is steaket emlegetett a vacsora ezen pontján, de a kelbimbó pekándióval feledtete valamelyest a karalábés rémálmot, illetve a késésben lévő, de zsebsárkánnyal megpirított brokkolirózsák édesmiszoval is az értékelhető kategóriába estek.

A desszert előtt ízsemlegesítőnek hársfavirággal ízesített sörbet kaptunk, majd egy hokikorongnyi kesudióból készült leginkább sajttortára hasonlító desszertett, amit égett törökmogyoróreszelékkel szórtak meg. A legenda szerint Vladimir a hétvégére bentfelejtette a mogyorót a sütőben, majd 3 nap után feketére égve halászta ki őket. Mivel nem akarta kidobni a mogyorókat, ezért kiadta Olga Suzdalkina-nak, a vegán ételekért felelős séfjének, hogy hozzon ki belőle valami fogyaszthatót. Ami ugyan összejött, de desszert nyugodtan lehetne kisebb is, mert két falat után úgy éreztem, mintha egy vödörnyi gyurmán kellett volna átrágnom magam.

Sikerült élvezhető vegán menüsort létrehoznia  a brigádnak, de nekem a mandula továbbra sem pótolja a tejszín krémességét, és a textúrajavító atribútumjáért bevetett kesudió is unalmas minden második fogásban. Ugyan teli gyomorral, de valahogy mégsem jóllakottan fejeztük be a vacsorát. Megjegyezném azt is, hogy 3. randira nem ajánlanám a vegán szettet, mert a borsó-kelbimbó-brokkoli-káposzta kvartett okozhat nem várt hangversenyt egy kétszereplős, bensőséges beszélgetés során.

A vacsora a homktövis bonbon után fotózkodással, kézfogással folytatódott, majd a legkíváncsibbak folytathatták a Q&A ülést a White Rabbit kísérleti konyhájában.

Húsevőként a vegán szett Vladimir Muhkinnal, csak teli gyomorra ajánlott, viszont felejthetetlen születésnapi program volt Ororszország legjobb séfjével poharazgatni, és a legújabb projektjeiről beszélgetni. A kísérleti konyha tárlatvezetése is tartogatott egy-két érdekességet, a gasztrokönyvtár szignózott példányait egytől egyig hazavittem volna,  illetve a szláv harci eszköznek tűnő káposztavágó bárd is újdonság volt számomra. Majd az elfogyasztott alkoholmennyiség után a látogatás sztorizgatásba torkollot Gaggan Anand és Alex Atala legutóbbi látogatásáról. Sajnos ezután sem sikerült meggyőznöm a magyar szalonna felsőbbrendűségéről a séfet, de majd betámadom egy oldal friss tokaszalonnával, mikor Finnországba látogat májusban.