Valamelyik reggel egy szokatlan látvány fogadott az irodában. Kristina, a német kolléganőm már hajnali 8-kor a helyén ült, és utasította el a kifizetéseket rezzenéstelen arccal. Az elfoglaltság maga nem lenne meglepő, de 10-ig mindig üres szokott lenni az asztala. Láttam rajta, hogy esemény van, és a következő két órában el is mesélte hogyan járt a legutolsó OkCupidos ismeretségével. Nem lennék a srácok helyében akikkel találkozgat, könnyebb küldetés lenne most asztalt foglalni a Nomába, mint a hidegvérű hamburgi kisasszonyt hosszútávon szórakoztatni. Kolléganőként azonban abszolút kompatibilisek vagyunk, mivel a többnyire félreértett humora megegyezik az enyémmel, továbbá a fehérjeporon túl is tart ételt a konyhájában. Ezért még a Szex és New Yorkba kivánkozó sirámait is hajlandó vagyok meghallgatni. Ezen a reggelen is ez történt, de ezúttal egészen érdekes következtetéseket vont le magának. Azért nem ismerkedik meg számára értékelhető férfiakkal, mert nincs sportkocsija. Úgyhogy vett is az éjjel magának egy fehér 6 éves Audi TT-t, amit München mellől kell elhoznunk 3 héten belül, és elvezetni Travemündéig. Eléggé Thelma és Louise szagúnak tűnt a történet, főleg Kristina felfokozott érzelmi állapota miatt, de rábólinottam a roadtripre egy kikötéssel: én tervezem meg az útvonalat. Innentől kezdve megpróbáltam a legtöbb kolbászkülönlegességet útbaejteni. Az alábbi 3 össze is jött:
1. Weisswurst - München
Mindenki tudja rólam, hogy kolbászgourmand vagyok. Gombóc Artúr csokoládéimádata édes kis ártatlan flört az én kolbászrajongásomhoz képest. Számomra a legtökéletesebb ételforma, kompakt, eltartható, variálható, szeretem, sütve, szárítva, füstölve, főzve, gőzölve, sertésből, marhából, lóból, csípősen, csemegén, DE egész köménymaggal nem. A köményutálatomról majd később, ebben a cikkben csak tökéletes kolbászok kerülnek említésre. Mivel a bajoroknál kezdtük a túrát, ezért egyértelmű volt, hogy az első delikvens a Weisswurst, bajor fehérkolbász lesz. Ez egy friss kolbászfajta, ami borjú-és sertéshús petrezselyemmel és gyömbérrel visszafogottan fűszerezett keverékéből készül. Finomra pépesített húst töltenek a bélbe, és ha igazi müncheninek szeretnénk tűnni, kés és villa helyett kiszopogathatjuk a főtt tölteléket a kolbászhéjból. Mivel nem akartuk felkelteni a szomszéd asztalnál ülő ukrán kamionosnak tűnő társaság érdeklődését, inkább maradtunk az evőeszközhasználatnál. A kolbászokat lobogó vízben főzik meg, és hogy ki ne hűljenek, fedett porcelántálban tálalják. Édes mustár, és bajor sósperec jár hozzá, én küldtem mellé még egy búzasört is, mivel kiderült, hogy a drága finn bankunk délután 4-nél előbb nem utalja át a kereskedőnek az autó vételárát. Legalább maradt idő rétesre is.
2. Bratwurst - Regensburg
Münchenből egyből Regensburgba indultunk, ahol kénytelenek voltunk szobát foglalni, mivel az út legjobban várt kolbászozója már bezárt aznapra. Másnap reggel viszont már nyitás előtt szaglásztuk a világ legöregebb kolbászsütödéjéből felszálló füstöt. Minden igazi kolbászrajongó zarándokhelye, a regensburger Historische Wurstkuchl már 850 éve eteti az arra járó turistákat. A kolbászok a nürnbergi típusú sütőkolbászhoz hasonlóak. Majorannás fokhagymás, durvára darált húst töltenek vékonybélbe, és parázs fölött sütik meg őket. Savanyúkáposztával, édes mustárral és egy helyi pékség kiflijével élvezhető. Elfogyasztásuk igazi flow élmény, amiből az ízléstelenül felújított regensburgi kőhidat meglátogató turistacsoportok sem tudtak kizökkenteni. Nem én kezdtem az út első szakaszát, úgyhogy rendeltem a puritánnak nem mondható reggeli mellé egy sört is az elégséges B-vitamin bevitel érdekében.
3. Currywurst - Hamburg
Miután végre felértünk az autobahnra, a 240 km/h végsebességű Audi nem okozott csalódást. Az előző tulaj playlistjét leszámítva, ami a Daddy Cool, It's Raining Men és egy német slágerválogatásból állt. Lehet, hogy Kristinának mégsem sikerült a kocsival a célcsoportot eltalálnia. A bekészített halálmetál válogatás kénytelenek voltunk bajor jódlipopra cserélni. A kötelező délutáni dönert Kasselban fogyasztottuk el, és a sávlezárásoknak és baleseteknek köszönhetően 8-ra értünk Hamburgba. Az elavult navi miatt sikerült strandrundfahrttá változtatni a térképolvasást, de legalább az új Elbphilharmoniet megcsodálhattam kétszer is a lemenő nap fényében. Megérkezve a kolléganőnk családjához, felvázoltam a másnapi tervünket, a helyi currywurst kínálatot fogjuk mintavételezni.
Eddig mégcsak Berlinben sikerült ezt a német nemzeti ételt megkóstolnom. A hamburgi curryszósz változat kevésbé volt paradicsomos, a sült krumplit pedig ketchup helyett majonézzel tunkolják északon. Ezt leszámítva, finom bratwurstot kaptam, nem túl csípős curryvel nyakonszórva. A sült krumpli aranysárgára, és ropogósra sütve tökéletes felvezető ebéd volt, kellőképpen kibélelte a gyomrot a 30 órás kompútra, az előre befizetett korlátlan italfogyasztású étkezésekkel, ami pár óra múlva várt ránk.
Az út részemről teljes sikerrel zárult, megkóstolhattam az összes kolbászt, amiről eddig csak fantáziálni mertem. Egyik sem okozott csalódást, a németek valóban csúcsrajáratták a kolbász- és sörgyártást. A kolléganőm kapcsolati állapotában egyelőre még nem állt be változás, de legalább a Milkával, Miracle Whippel, és meggybefőttel megpakolt Audi egy ideig biztos hatásos hangulatfokozó lesz.
