18 éves voltam amikor először kényszerültem arra, hogy főzzek magamnak valamit. Lehetőleg emberi fogyasztásra alkalmasat. Az első alkalomhoz nem a Le Guide Culinaire-ből merítettem ihletet, ekkor még a Kiskegyed receptkonyhája is kísérleti konyhaművészetnek tűnt. Szerda volt, a kartedoros dobozban szállított vasárnapi rántott hús és rizs már rég lecsúszott az ófelnémet irodalom szemináriumra előírt merseburgi ráolvasások értelmezése közben. Otthon nem készítettek fel arra az eshetőségre, hogy mi történik ha egyetemistaként majd megéhezem. Biztos ami biztos, kaptam 4 darab zacskós levest a táblás csokik közé süllyesztve, használati utasítás nélkül. Tough love. Anyám gondolom azt feltételezte, hogy a max pontos skandi írásbeli felvételi után az értő olvasás nem lesz megugorhatatlan akadály. Most már tudom hogy 5 liter forrásban lévő vízzel és egy zacskónyi liofilizált ízletes újházi tyúkhúslevessel tökéletesen lehet tesztelni a kolesz frissen instalált konyhai füstjelzőit.
Fast forward. Ezután pedig 3 évig nem főztem. Egészen az első külföldi ösztöndíjamig. Ami egyben az első repülős utazást is jelentette számomra. Innen indul tehát az én gasztroturistáskodásom.
A világtérképen ezt jelenti az elmúlt 12 év:
Ez pedig az elkövetkezendő 365 napot mutatja:
A célom pedig hogy beszámoljak röviden ezekről az utazásokrol, és hogy ne a facebook-os ismerősöket szpemmeljem végre az évszázad séfjével, meg az oktofilozófiával. Inkább ide töltögetem majd fel az étel - és utazáspornográfiámat. Ehhez hasonlókat:
