A Noma igazi séfkeltető, az évek során rengeteg egykori munkatársuk kezdett új, és sikeres éttermi projektbe, miután elköszönt René Redzepitől és csapatától. Sokan közülük, miután dobbantottak a világ egyik kegkreatívabb konyhájáról, újra az haute cuisine mellett kötttek ki, és ma már saját Michelin-csillaggal rendelkeznek, mint például Jo Bøe Klakegg vagy Christian Puglisi. Viszont számos Noma növendék döntött úgy, hogy nem a progresszív északi konyha kortárs illuzionista shownak is beillő műfajában folytatják a pályafutásukat, helyette inkább az örömfőzést választják. Rosio Sanchez, a Noma volt cukrásza épp a minap nyitotta meg a mexikói kantinját, ami a közönségekedvenc taqueria, a Hija de Sanchez, mellett is instant sikerre van ítélve. Miután a két ex-nomás séf, az angol Samuel Nutter és Victor Wågman 2013-ban megnyitotta a saját éttermét a Brort, egyből a leglazább étteremmé nőtte ki magát, ahol a rántott bikaherét cuppogva lapátolták be a városba látogató séfek, és gasztrobggerek.  Ami New Yorknak mai napig a Momofuku, az Koppenhágának a Bror lett. Novemberben érkezett viszont a hír, hogy 5 év után, 2018 tavaszán, bezár a legendás konyha. Úgyhogy egyből foglaltam is magamnak asztalt, nehogy lemaradjak még egy kultikus dán étterem vacsorájáról a halogató fajtám miatt.

Ha utazom akkor mindig megpróbálok egy piacot is megkörnyékezni, hogy megmerüljek a helyi kultúrában. Az ország gazdasági és földrajzi adottságain túl néplélektani következtetéseket is le lehet vonni a termelők és kifőzdék kínálatanák felmérése után. Novemberben a koreai barátnőm vitt terepgyakorlatra a szöuli Gwangjang bazárba, de a piacos napokkal valahogy nincsen szerencsém mostanában, a bangkoki kiruccanásom egy közepes mértékű másnaposság nehezítette, Szöulban pedig épp egy kétnapos ételmérgezést hordtam ki lábon. Na de mit esznek a koreaiak a sült kolbász és tejfölös lángos helyett, miután telepakolták a cekkerüket kimcshivel és kocshudzsanggal? Előre lelövöm a poént: a koreaiak szeretnek enni, BÁRMIT. Akinek pedig kicsit érzékenyebb a gyomra ma reggel, vagy már a fővámtéri piac napszemüveges-kalapos, pultba állított félsertésének gondolatától is kirázza a hideg, az inkább ne hajtson tovább, vagy legalább ne lapozza végig a képeket, amiket  készítettem.

Általános iskolában volt egy biológiatanárom, akinek visszatérő okítása volt a következő mondat: "Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!". Ezt akkor a fejlődésben lévő, tudásra szomjazó agyam sehogy sem bírta befogadni, egyszerűen nem tudtam értelmezni a kijelentést. Szólni persze nem mertem feltörekvő zsebattenboroughként. Hiába jött át az üzenet azóta, és ugyan a mocsári zsurlót és fehér libatopot még 33 éves fejjel is felismerem, ezt a mondatot azóta sem tudtam magamévá tenni. Az én fejemben, aki az evésben nem találja meg az örömöt, az másban is valószínűleg csak a túlélésre játszik, és a művészetekben, sportban, de még a napelementében sem találja a hozzáadott értéket. Lehet így ugyan élni, de minek! Ellenben, aki olyan lelkesedéssel tud beszélni az ételről, mint én, egyből a pajtásaim legbelső körébe kerül. Még akkor is, ha életben nem találkoztam az illetővel, csak a virtuális nyilatkozatai, állásfoglalásai, alapján tudom, hogy ha egyszer összefutnánk, akkor pirkadatig beszélgetnénk bontóasztalnyi sült oldalasokról, vagy éppen a nagymamánk almáspitéjéről

Barack Obama és családja is ebbe a besorolásba tartozik, ilyen lelkesedéssel még nem láttam államférfit hamburgert enni, és mivel szenvedélyesen hirdeti a kedvenc lelőhelyeit, és változatait, ezért pontosan tudjuk, hogy hol lehet megkóstolni egy elnöki burgert, és egy Obama által jóváhagyott jalapenos sajtburgert akár már a párizsi Five Guysban is rendelhetünk. 

Januárban nem utazom sehova, úgyhogy ahogy ígértem, a tavalyi utazásaim kimaradt epizódjairól számolok majd be az elkövetkező hetekben. Egyből a legnagyobb falattal kezdem: Észak-Korea gasztronómiájával. Az igazság kedvéért itt meg kell jegyeznem, hogy egy alkalmat kivéve, mikor lemaradva a csoporttól az illegálisan magamnál tartott helyi pénzzel vettem magamnak két kolbászt egy sundae kioszknál, nem az átlag észak-koreai által megfizethető ételeket ettem. Turistaként csak éttermekeben, illetve a szállodákban étkezhetünk, ahol többnyire kínai turisták, illetve az észak-koreai politikai vezetők, és a jól fizetett állami tulajdonú cégek vezetői és családjaik vacsoráztak velünk. Tehát az általunk elfogyasztott ételek sokkal gazdagabbak voltak egy átlagos helybéli menüjénél, de így is sikerült egy átfogó képet kapni az ország gasztronómiájáról, és aktuális kulináris trendjeiről.

A tavalyi évbe valótlanul sok utazást sikerült belepréselnem, az összesen öthétnyi szabadság ellenére sikerült 3 kontinenst és 15 országot is megjárnom, annyi emléket, ízt és élményt gyűjtve, hogy képtelen voltam még az összeset blogposztba önteni. Úgyhogy az idén a szokásos "belefogyok a fél gardróbom tartalmába, és megtanulok klingonul a szindarin után" fogadalmak helyett úgy döntöttem megpróbálok visszábbvenni a csavargásból, hogy az aktív semmitevésre, és a ráncaim kisimítására, is maradjon időm. Viszont miután végiggörgettem a hírleveleimet az ünnepek alatt, listázva a 2018-ban nyíló éttermeket, és a legendás séfek legújabb projektjeit, rájöttem, hogy előbb lesz belőlem címlaplány a Sport Illustrated bikinis számában, mint hogy ne használjam ki a végletekig a rugalmas munkabeosztás, és a finn munkaszüneti napok kínálta lehetőségeket. Úgyhogy már elő is terjesztettem a háztartásom utazási bizottságának az alábbi úticélokat, amik idén a legjobban várt éttermnyitásoknak adnak majd otthont. Aki pedig még nem foglalta le az idei nyaralását/telelését, annak megkönnyítem a döntését a következő listával, 5 überséf 2018-ban nyitó gasztronómiai projektjéről.

Ez az év is más irányt vett, mint amit elsőre terveztem, és ugyan a fogyókúrás céljaimat megint nem értem el, az alábbi infografika szerint viszont a lehető legélvezetesebb módon sikerült szabotálnom a tervemet.

Ha az ember hosszabb-rövidebb ideig él együtt más ország képviselőivel, könnyen megfigyelhet különböző nemzeti sajátosságokat. Majdnem évtizednyi kollégista létem kéretlenül is megteremtette a lehetőségeket egy kiterjedt empirikus kutatáshoz, ami során egyetlen alaptézist mindenképp sikerült felállítanom: egy pálinkázással dúsított éjszaka után a másnaposság mindenkit utolér. Senki sem menekül az acetaldehid szoros öleléséből, ami a májunknak és a túlzott mennyiségű etanol elfogyasztásának köszönhetünk. A bevitt kerítésszaggató écsi mosolygós mennyiségének függvényében aztán indulhat a másnap enyhe diszkomfort érzéssel, de az általam mért spektrum vége, a sikítva hányás is gyakori, ha nem tesszük meg a megfelelő preventív lépéseket (az enyém az aszpirin, liternyi víz, kebab szentháromság lefekvés kidőlés előtt). A katzenjammer kezelése viszont egészen eltérő lehet attól függően, hogy honnan származik az ember. Az ellesett népi gyógyírek közül kiválasztottam azokat, amik nekem is beváltak, és megrövidítették a jólismert tünetegyüttes okozta kínszenvedést. A nagy részükhöz pedig akár még az utolsó pillanatban is beszerezhetők a hozzávalók, még mielőtt egy vödörnyi mimózába  folytanánk a 2017-ben elszenvedett sérelmeinket, vagy éppenséggel megünnepelnénk az elmúlt év sikereit.  

Idén egymást érték a gasztronómiai újítások Finnországban, és nem csak a nemzetközi trendekre haraptak rá (muhahaha) a finnek hihetetlen gyorsasággal, de még egy saját rekordot is sikerült összehozniuk 2017-ben. Hiába hangzik egészen biztatóan a statisztika, az innovációk sajnos nem a kolbász, szalonna, töpörtyű témakörben születtek, úgyhogy az én táplálkozásomat nem befolyásolták túlságosan. A következő lista összeállítása után viszont arra jöttem rá, hogy a finnekből bizarr ételekkel, és egészégtudatos étkezéssel lehet pénzt kicsalni, ha pedig átfedés van a két tabor között, akkor az egész ország meggajdul.

Már 7 éves korom óta zugjapanofil vagyok, ami az évek során krónikus állapottá vált, és más ázsiai országokra is kiterjedt. Észrevétlenül, lépésről-lépésre épültek be a koreai filmek, a mandarin nyelvtanulás, a thai ételek és egy indonéz férj a mindennapjaimba. A japán konyha viszont nem igazán tudta belopni magát a parasztkolbásszal és kolozsvári szalonnával bélelt szívembe. Majd ugyan az évek során megtanultam (Helló Maki!), hogy nem csak tengerisünt, tintahalat és egyéb nyüvet esznek a szigetországban, de nem hittem el, hogy egy utazás során lehetséges az összes vízből származó élőlényt tartalmazó ételt kizárni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Ha neked egy közönséges halrudacska egyenlő a kirántott, déli napon rothadó mélytengeri pusztulattal, akkor jó hírem van számodra: nem kell méretes uzsicsomaggal felülnöd a tokiói járatra. Japánban nem mindent temetnek be bonito pehellyel és furikakéval, de még a sushin és sashimin túl is van élet. Én ezekkel a halmentes ételekkel bekkeltem ki az országban töltött időt.

Nem tervezted még meg a karácsonyi menüt, és ötleteket keresel, hogyan kápráztasd el a karácsonyfa köré gyűlt, a pálinkától már a villásreggeli közben ünnepi hangulatba varázsolt vendégközönséget? Akkor ez a cikk nem neked íródott. Ha viszont azt szeretnéd, hogy soha többé ne kérjenek fel a rokonság a szenteste hivatalos séfjének, akkor nyugodtan olvass tovább. Abban az esetben is felhasználható az alábbi menüsor, ha titkos ügynökként ellenséges elemeket kell likvidálnod egy karácsonyi tematikájú összskandináv diplomáciai rendezvényen. Nem viccelek, a lenti lista zárófogása több halálesettel is összefüggésbe hozható. De haladjunk csak sorjában, lássuk az 5 legvisszataszítóbb karácsonyi ételt az északi országokból, fokozatosan haladva a  "srirachába fojtva talán lecsúszna két kanálnyi"-tól az "inkább kérnék még egy keveset az 1971-es évjáratú menyétes löncshúsból"-ig.