Tegnap este jelent meg a Michelin-kalauz északi országok éttermeit minősítő változata, és ugyan igazán nagy meglepetés nem érte az evőközönséget, azért volt egy-két említésreméltó változás. Gyorsan összeszedtem országokra bontva az összes éttermet, és csilalgok alapján sorbarendeztem őket.
A mai naptól már 63 Michelin-csilalgos étterem működik az északi országokban, és ezeknek a nagy része nem meglepő módon Svédország, Norvégia, és Dánia között öszlik meg. A piros N-nel jelzett éttermek vagy most kapták meg az első csillagukat, vagy idén minősítették fel őket. Kellemes szemezgetést!
Az északi gasztrocunami továbbra is tartja magát, és szokás szerint Finnország megint sereghajtókánt kullog Dánia, Dvédország és Norvégia után. Hogy szerintem miért van ez így, azt már kifejtettem bővebben az egyik korai posztomban. A véleményem azóta sem változott, mindenesetre üdvözlöm, hogy idén megegyezett a tesztelőkkel a véleményem, és a Grön megkapta az első csillagát, miután elnyerte az év étterme díját is 2017-ben. A legnagyobb hír a svédek számára, hogy a Frantzén elnyerte az ország első 3 Michelin-csillagát, felzárkozva ezzel a szomszédaihoz. Svédországban már elég régen nem voltam, úgyhogy épp itt az ideje, hogy vegyek egy kompjegyet Stockholmba. Kinek van megosztanivalója a listán lévő éttermek valamelyikéről?
Kiváncsi vagyok, hogy Magyarországnak is sikerül-e elérni a finnek ötcsillagos szintjét, mindenesetre árgus szemekkel várom a márc. 26.-ai európai lista bejelentését. Van valakinek megérzése arról, hogy lesz-e újabb csillagos éttermünk?
A legújabb bejegyzésekről pedig leghamarabb úgy értesülhetsz, ha követsz Facebookon! Ha pedig arra vagy kiváncsi, hogy valós időben mi van a tányéromon, akkor nézz rá az Instagramomra.