A héten visszaértem a háromhetes indonéz utamról, és vasárnapra már magamhoz is tértem az eddigi legmeredekebb jetlagemből, amin ezúttal az ebédkörnyéki szundival töltött fantomértekezletek sem segítettek. Így is megérte az út, hihetetlen mennyiségű élményt gyűjtöttem be a három hét alatt, viszont a legtanulságosabb a Jakartában töltött első 5 nap volt. Eddig mindig az indonéz férjemmel közlekedtem a dél-kelet ázsiai országon belül, viszont a felgyülemlett hivatalos ügyei miatt ezúttal több napra magamra hagyott napközben az egyik barátunk pejateni, dél-jakartai lakásában. A használható tömegközlekedés, és mobilnet hiánya sem tudott visszatartani attól, hogy végre igazi turistaként merülhessek el a helyi kulturában, aminek csak egy erősen szűrt változatát tapasztalhattam meg eddig. Össze is írtam az összes múzeumot, látványosságot és piacot, amit meg szerettem volna nézni, a lehetséges útvonaltervekkel, de egy dologról teljesen megfeledkeztem: 

Az étlapok - már ahol volt, és nem a pult mögött lévő kínálatra kellett rábökni - kivétel nélkül indonézül voltak, és nem kísérte őket egyértelműsítő fényképes leporelló, mint mondjuk Japánban. Ennek valószínűleg az az oka, hogy turista csak akkor vetemedik Jakartába, ha véletlenül benézte a Citilink menetrendjét. Úgyhogy mikor déltájt leültem az egyik helyiekkel megtelt kifőzde szabad asztalához és körbemosolyogtam a hirtelen elnémült krimóban, már nem mertem felállni és kiosonni az étlap kézhezvétele után. Miután a gyerekek kibámulták magukat bennem, a szakács is megnézte magának, hogy milyen bule tévedt be hozzá, és a vendégek se feszengtek tovább az albínójeti jelenlététől ráböktem az étlap közepére, és míg vártam az ebédemre, próbáltam felidézni, hogy vajon elsétáltam-e egy mekdonáldsz mellett az elmúlt 15 percben. (spoiler alert: nem) Mindenesetre, ha szeretnél banánlevélben grillezett békaikrát enni mit sem sejtve, akkor ne mentsd le az alábbi indonéz gasztronómia lexikont.

A jó hír az, hogy ilyen helyzet csak a kalandvágyó, de felkészületlen külföldivel esik meg, az átlag warung (helyi étterem) kínálata többnyire ugyanazokból az európai gyomor által is befogadható elemekből épül fel, így a fentebb vázolt helyzet is könnyen elkerülhető lett volna. Hogy megspóroljak mindenkinek 30 percnyi guglizást, és elpazarolt rúpiákat, összeállítottam egy kisokost, ami alapján Borneótól Timorig magabiztosan választhatunk az éttermek menüsoráról.

Az ételek neve, ha nem egy indonéz klasszikus fogásról van szó, akkor ugyanazon a logika alapján épül fel. Az elnevezés jelzi a szénhidrátforrást (rizs vagy tészta), a feltétet (többnyire valamilyen fehérjeforrás), és a technológiai eljárást amivel a fogás elkészült. Csoportokra bontva az alábbi fő összetevőkkel és kifejezésekkel találkozhatunk.

A feltétek

A világ legnagyobb szigetországa 261 millió embernek az otthona, és ugyan többségében muszlimok lakják, Balin a hinduk vannak többségben, és így mennyei a helyi malacsültjük. Pápua keresztény tartományában sem törődnek vele, hogy haram-e a vaddisznó vagy sem, de jó hír, hogy a vegánok is jóllakhatnak komolyabb keresgélés nélkül, a szójababból készült tempeh ételek mindenhol kaphatóak. A tengeri nyüvek szerelmeseinek pedig szintén ideális választás Indonézia, mivel előszeretettel csempésznek a vizi javakból a gyanútlan vacsorázó sültrizsébe.

A kísérők

A köret már nem annyira változatos, mint a feltétek kínálata, legtöbbször rizs, és a sztenderd sárga tészta közül lehet választani, de a kínai kisebbség körében népszerű rizsből készült szélesmetélt, a kwetiaw is fel-fel bukkan az étlapokon. Friss salátát ne keressünk, higiéniai okokból minden zöldet blansíroznak. Ha friss zöldre vágyunk, akkor zöld mangót vagy papayát érdemes rendelni tamarindos, pálmacukros fűszeres tunkolóval (rujak).

Az elkészítés/tálalás módja

Indonéziában kevesen főznek otthon, ha lehet mindenki hazafelé beugrik a sarki kifőzdébe, vagy a tehetősebbek házhozszállítatják a vacsorát. Éppen ezért a hirtelensült ételek népszerűek, vagy a gyorsan összeállítható levesek. A lassú főzéssel tartósított húsételek ünnepi fogásnak számítanak.

Ez alapján az első képen egyből kiszúrható, huncutnak tűnő mie goreng cumi nem más mint sült tészta tintahallal, de a többi étel is most már egyszerűen kisakkozható a lista alapján. A spesial elnevezés többnyire csak egy valamivel kiadósabb változata az alapételnek, amihez hozzácsapnak egy tükörtojást is.

Az édesek

Mint az ázsiai édességek általában, az indonéz desszertek is furának ehetetlennek tűnhetnek európai szemmel. Egyedül talán a holland gyarmati idők alatt meghonosodott édességek jelentenek ez alól kivételt. De van amikor nem kerülhetjük el a kóstolót, például amikor az anyósod sajátkezűleg rendeli meg a szülőhelyének híres édességét, a leginkább fagyálló és patkányméreg koktéljának tűnő banános jeges rizskását.

Az önálló klasszikusok 

Természetesen egy ennyire hatalmas országnak vannak regionális különlegességei és hétköznapi klasszikusai is, ezek közül felsoroltam azokat, amiket, ha van lehetősége az embernek megkóstolni, akkor semmiképp sem szabad kihagyni őket.

Ha ezek után sincs ismerős kifejezés az étlapon, vagy éppen a húst takaró kifejezés ismeretlen, akkor azt ajánlom, hogy a bejáratott éttermek kínálatából válasszunk, főleg ha denevérekkel sűrűn lakott régióba, mondjuk Észak-Sulawesibe vetődött el a világutazó honfitársam.

Egyéb hasznos kifejezések

A lista természetesen nem teljes, millió-millió elemmel bővíthető, hiszen Indonézia konyhája szigetről szigetre, de akár faluról falura is változik, mindössze a biztonságos ebédelésben próbáltam segédkezni. Ha viszont hiányzik az adrenalin az életedből, és bizarr ételválasztással akarod pótolni, de hozzám hasonlóan szintén vesztettél az étlaplottón, akkor szívesen várom a beszámolód  "rántott farkasmelbimbó" jeligére.