Már többször elhaladtam egy újonnan nyílt ázsiai ihletésű bisztró előtt Helsinki egyetlen bulevárdján, de letesztelni még nem tudtam az éttermet, mivel eddig vagy találkozóra siettem, vagy épp egy vacsoráról gurultam hazafelé megtömött hassal. A múlt szombati késő esti filmfesztiválozást követő vasárnapi lustaság végül tökéletes kifogás volt arra, hogy megnézzem közelebbről is a helyet. A tulajdonos Finnország leghíresebb szakácsa, egy másik városban lévő asian fusion étterme részemről megugrotta a lécet, úgyhogy biztos voltam benne, hogy ezzel a kirendeltséggel sem lesz gond.
Mikor megérkeztünk volt asztal bőven, hamar meg is rendeltük az ebédünket mivel tudtuk, hogy miért jöttünk: vasárnapi levesezés volt a tervünk. Rendeltünk egy csirkés phot, és egy sertéshúsos rament, és meg is kaptuk tíz perc után az alábbi, vizuálisan meglehetősen kielégítő ételt.
Már az elején gyanús volt, hogy az aperitifnak rendelt koktélok erőtlenek és színtelenek voltak a szegmensben lévő éttermek kínálatával összehasonlítva, de még a gimis házibulikban összeügyeskedett bellinik szintjét is alig ütötték meg. A levesek pedig ugyan gazdagon meg voltak pakolva hússal és tésztával is, vödörnyi adagokat is kaptunk, viszont 4 szelet holland csilipaprikától és némi újhagymaszártól még nem lesz ázsiai a levesünk, és főleg nem vietnámi vagy japán. Ezt még mindig meg bírtam volna emészteni (muhaha), de az alaplevem enyhén büdös volt a zsiradéktól, ami a valószínűleg nem túl friss alapléből adódott. A ramen leve egy fokkal job volt, de agyon volt sózva. Nem kaptunk se halszószt, se szójaszószt, se csilit, hogy legalább egy kicsit feljavítsuk magunknak a levest. Összességében csalódás volt az ebédélmény, mivel tudtuk, hogy gyakorlott vendéglátóssal van dolgunk, és nem egy kezdő gyorsbüfés szárnypróbálgatása a csapnivaló leves. Természetesen, ha tudom, hogy szimpla hibát vétettek a konyhán, és mondjuk a carpacciom félig fagyott, vagy megsózták a tejszínhabot cukrozás helyett, akkor egyből visszaküldöm, de ezek az ételek vagy kontárságból, vagy szándékosan, igénytelenségből kerültek így az asztalunkra.
Legyűrtük az adagot, majd a mosolygós pincér jött is a tányérokért a szokásos automatikus "Hogy ízlett az étel?" kérdés kíséretében. Hirtelen elgondolkoztam, hogy a szintén szokásos automatikus "Minden nagyon finom volt, köszönjük szépen!" válasz helyett őszintén megmondom a véleményem a levesekről, és 3 szcenáriót pörgettem végig a fejemben gyorsan:
1. Mondhattam volna, hogy egyáltalán nem ízlett az étel, és szisztematikusan listázom, hogy mi minden problémám volt vele. Mivel a finnek minden konfrontációtól lefagynak, valószínóleg a srác veszélyességi pótlékot követelt volna a főnökétől a műszakja után, ha esetleg nem vonul egyből 2 hónapos szabira burnout gyanújával.
2. Visszafogott, dicséretbe burkolt kritikát is megfogalmazhattam volna. "Nagyon finom volt, de a frissebb, kevésbé karakteres alapleveket szeretem."
3. Megköszönöm az ebédet és miután hazaértem, megírom a kritikámat az összes létező internetes fórumon.
Mivel úgy éreztem, hogy egyik verzió sem javított volna helyzetemen, inkább a sablonos válaszadás lehetőségével éltem. Egy vendég visszajelzése miatt úgysem fognak változtatni a recepteken, az egyébként közkedvelt, Facebookon 4,7 csillagos, étteremben. Inkább elkerülöm a helyet, és nem ajánlom majd kollégáknak és barátoknak, ha egy jó levesező felől érdeklődnének nálam.
De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy rosszul döntöttem. Ha van az olvasók között pincér, ossza már meg velünk, hogy milyen választ várnának a kérdésre, ha a vendégnek egyáltalán nem ízlett az étel. És mi történik az elhangzott kritikával, eljut-e egyáltalán a konyhára? De mások véleményére is kiváncsi vagyok, ti hogy válaszoltatok volna a helyemben? Van értelme őszintén válaszolni egy udvariasságból feltett kérdésre?
