Nehéz dolga van manapság a séfeknek, ha ki szeretnének tűnni a Michelin-csillagos, toplistás csúcséttermek tengeréből. Többen új terroir-ok fine diningba való emelésével próbálkoznak, így néhány év alatt a dél-amerikai és del-kelet ázsiai konyha is szalonképessé vált a csúcsgasztronómiában. De mit tehet az az ambiciózus szakács, aki Európában született, és nem tudja a nagymamája kézzel írt receptkönyvét fellapozni egzotikus hozzávalók és technikák után kutatva. Az egyik megoldás egy koncepcióétterem létrehozása, amiben egy absztrakt téma köré húznak fel egy teljes gasztrofilozófiát. Paul Pairet Ultravioletje az egyik legismertebb képviselője ennek az avantgarde-ba hajló gasztronómiai trendnek, ahol talán az számít a legkevésbé, hogy mi van a tányérodon, a vacsora egy egész estés kulináris színházzá alakul át különböző hang- és fényelemeknek köszönhetően, amit a belsőépítészek által a séf elképzelései alapján megtervezett tér egészít ki egy gasztroperformansszá.
Albert Adrià az elBulli bezárása után több projektbe is belekezdett - több kevesebb szakmai és pénzügyi sikerrel - a legújabb nyitása, pedig a pairet-i elvont vonalat képviseli, az eddigi főleg spanyol klasszikusokat kínáló éttermeivel szemben. Több interjúban is kifejtette, hogy az Enigma, a legújabb Adrià termék, nem az elBulli folytatása, de ha ma nyitnák meg testvérével az egykori éttermet, akkor az nagy valószínűséggel az Enigmára hasonlítana leginkább. Olyan helyet szeretett volna nyitni, amitől hangos a nemzetközi sajtó, és egy kósza vacsorára is többhónapos a várólista, ehhez pedig az összes elérhető eszközt felhasználta. Az étterem felhőket idéző, éteri belsejét a Pritzker-díjas RCR Arquitectes tervezte, a vendégteret stációkra osztották fel opálos, hézagosan elhelyezett panelekkel, és a vacsora során teremről teremre kísérnek minket. Egyrészt azért, hogy 6 főnél több sosem legyen egy állomásnál, másrészt egy 40 (!) fogásos többórás kóstoló menüt csak kevesen tudnának egyhuzamban végigülni. Az Enigmával asszociálható miszikum, rejtély pedig a foglalás pillanatától a desszertekig áthatja az étteremélményt. A helyszínre csak egy titkos, és egyéni PIN-kóddal lehet belépni, a meleg főételeknél pedig még a hozzávalókat sem árulják el, hanem nekünk kell megfejteni, hogy éppen mit szolgáltak fel a tányérunkon. Papíron mindez megnyerően hangzik, és ilyen feltételek mellett elvárható lett volna, hogy az Enigma egyből a vezető éttermek listájának élére katapultál, de ez eddig elmaradt, mivel egy dologról szerintem megfeledkeztek amikor koncepciót megálmodták: az ételekről.